3 dolog, ami kevés a bevételszerzéshez: nézettség, mentés, kommentek
A nézettségből nem lesz automatikusan bevétel – és ezt a legtöbb helyen senki nem mondja el időben.
5 éve dolgozom cégekkel, 3 éve indítottam el a Pinterestmagyaroknak brandet. Amikor belevágtam, még csak marketinghez és saleshez értettem, viszont nagyon hamar megtanultam a többit, amikor kiderült, hogy ebből egy vállalkozás lesz, és a jó videók önmagukban nem lesznek elegek.
Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, amiről máshol nem beszélnek: miért nem lesz a nézettségből bevétel, és mi választja el a nézőt az érdeklődőtől.
Miért nem elég egy jól elkészített videó?
Tele van az internet 500 különböző kurzussal arról, hogyan legyél virális, merj megjelenni kamerán, legyél vállalkozó finoman vagy keményen, esetleg hogyan lesz cigánykerekezésből bevétel.
Mindenki megtanítja, mit kell csinálni, hogyan kell kommunikálni és mire van szükség akkor, amikor a céged szarban van és nem keresel pénzt – hiszen 1-2 hónapon belül milliomos lehetsz. Na az a helyzet, hogy ez egyik kurzussal sem fog működni addig, amíg a cégednek nincs háttere.
A nézettség, a mentés és a komment a tölcsér teteje – a bevétel a legalján dől el. Iparági átlagok: IG engagement ~0,5%, közösségi konverzió <1%.
Ez a tölcsér mutatja meg a lényeget: tízezer nézettségből az iparági átlagok mellett nagyjából két vásárló lesz. A nézettség tehát nem bevétel, hanem a legfelső, leggyengébben konvertáló mutató – ahogy a mentés és a komment is.
Mit jelent az, hogy nincs háttere?
Azt, hogy nincs hova megérkeznie az ügyfélnek, neked pedig fogalmad sincs arról, hogy:
Honnan jött az ügyfél?
Miért jött az ügyfél?
Miért vásárolt?
Miért nem vásárolt valaki?
Miről kéne tartalmat gyártani?
Miért nem vásárolt többet?
Ez a kérdések töredéke, amit szinte senki nem tud megválaszolni. Az igazság az, hogy amíg ezekre nincs hibátlan válaszod, addig fogalmad sincs arról, mi történik a házad táján – és nem is csoda, hogy nem fejlődik a céged.
Ez semmi másról nem szól, mint arról, hogy valószínűleg kijöttél egy ötlettel, egy álommal, hogy ez majd milyen jó lesz, viszont azt sosem tanultad meg, hogy miből áll mindez.
Miért megy valaki a weboldaladra? Honnan jut el oda? Miért kell egyáltalán, hogy legyen weboldalad?
A mai napig ott tartunk – igen, 2026-ban –, hogy a cégek nem értik a közösségi média, a keresőmotorok és a weboldalak közötti összefüggést. Nem tiszta, mire van szükség ahhoz, hogy a kiposztolt tartalomból pénz legyen. Ebben a bejegyzésben viszont tisztázunk néhány alapot, mert erről senki nem beszél.
Ennek két oka lehet: vagy ők sem tudják, vagy nem akarják megosztani, mit és hogyan csinálnak.
Mi kell ahhoz, hogy a nézőből pénzed legyen?
Nem úgy, hogy a platform fizet neked, hanem úgy, hogy valódi vásárlód lesz. Ehhez három dolog kell – ez a technikai minimum.
1. Egy oldal, ahol vásárolni is lehet
Egy hely, ahol látja az ajánlataidat, át tudja nézni, el tudja olvasni, majd vásárol is és számlát kap a vásárlásáról. Az Instagram DM nem elég, teljesen mindegy, mekkora a céged. Ott el lehet indítani a beszélgetést, de nem ott zárjuk le.
A DM-ben elindul a beszélgetés, de a rendszer zárja le. Közösségi média ~1% vs. email lista ~5% átlagos konverzió.
A DM-ben elindulhat a beszélgetés, de nem ott zárul le. Ott nem lehet ajánlatot átnézni, számlát adni, minden kérdést megválaszolni – a vásárlás ott dől el, ahol a felhasználó megérkezik, olvas, feliratkozik és fizet. Az email lista és a weboldal átlagosan a többszörösét hozza annak, amit a közösségi média önmagában.
2. Egy email cím, ahol hivatalosan elérnek
Ezután kell egy olyan opció, ahol megkeresnek téged hivatalosan, vagyis egy email cím. Nem viccelek: valahol muszáj, hogy írjanak, mert lesz kérdés.
Nem tudsz minden kérdést előre megválaszolni, az ügyfeleknek pedig szükségük van arra, hogy segítséget kapjanak. E nélkül a beérkező érdeklődő egyszerűen elakad.
3. Utógondozás, vagyis hogy utána is jársz az ügyfélnek
Ezután kell egy olyan opció, hogy válaszoltok is az ügyfeleknek, ráadásul utána jártok annak, mi történik velük. Miért? Mert céget építeni nem csak a pénzről szól, hanem az élményről és a kapcsolatokról is, amik a vásárló és a cég között kialakulnak.
Aki azt gondolja, nincs szükség utógondozásra, lekövetésre akkor, amikor nem sikerült a vásárlás, az a beérkező ügyfelek felét kidobja.
Utógondozás nélkül a beérkező érdeklődők fele elveszik. Az értékesítők ~48%-a egyetlen utánkövetést sem küld.
Van, akinek több segítség kell, van, akinek technikai gondja lesz, amit nem tud megoldani, és van, akinek kérdése lesz, mert más minőségben akar veled dolgozni. Utánkövetés nélkül mindannyian kiesnek.
Ezek után pedig képesnek kell lenned több opciót is ajánlani az ügyfélnek, hogy még több pénzt költsön nálad. A nap végén egyik cég sem charity: pénzre van szükséged ahhoz, hogy megélj, fizesd a számláidat és elérd a céljaidat.
Mindez a marketing után jön, és a sales kommunikáció előtt van. Ez a három dolog az a technikai minimum, amit biztosítanod kell az ügyfeleknek akkor, amikor komolyan gondolod saját magadat és a vállalkozásodat.
A cél az, hogy a felhasználó azonnal értse, mit talál nálad, milyen opciói vannak, hol ér el téged és honnan jön a segítség – és legyen egy biztosítéka arról, hogy valódi vagy. Ezért nem elég a DM.
Mi a különbség néző és érdeklődő között?
Na ez az, amiről valószínűleg senki nem beszél neked. A miértje ugyanaz, mint amit korábban írtam. Beszéljünk arról, ki a néző és ki az érdeklődő.
Ki a néző?
A néző az a felhasználó, aki teljesen benne van az összes magánjellegű dolgodban, imádja az influencereket, órákat görget, viszont soha életében nem nyitotta ki a pénztárcáját. Ő fogyasztani szereti a tartalmat, és nem azért megy fel az online csatornákra, hogy vásároljon.
Belőlük van a legtöbb. Amikor egy videó rengeteg nézőt hoz, viszont kevés a követő és nulla a vásárlás, akkor ezt a közönséget sikerült bevonzanod. Ezzel semmi gond nincs – ez egy indikátor, hogy más típusú tartalmat kell kitenned, hogy elérd az érdeklődőket.
A közönség túlnyomó része néző – a bevétel szinte teljes egésze mégis a kisebbik csoporttól, az érdeklődőktől jön.
Ki az érdeklődő?
Az a felhasználó, aki megáll a tartalmadnál, keresi, hol van több információ, bemegy a DM-be, esetleg eljut oda, hogy rákattint a linkre és átmegy a weboldaladra. Ott böngész, olvas, feliratkozik és akár vásárol is.
Ő az, akire szükséged van akkor, amikor értékesíteni szeretnél.
Amikor tényleg el akarunk adni valamit, és nem a 2000 forintos TEMU/SHEIN termék utáni 25 forint affiliate után rohanunk, akkor nem a viralitás hoz pénzt, hanem az, hogy érted a felhasználó nyelvezetét.
Hogyan lesz az érdeklődőből vásárló?
Ehhez a következőkre van szükséged:
Tudd, mi érdekli a felhasználót.
Értsd, milyen tartalmakat kell gyártanod és milyen gyakran.
Gondoskodj róla, hogy az érdeklődő a megfelelő helyre érkezzen.
És itt vissza is értünk a bejegyzés legelejéhez. Ez a jéghegy csúcsa mindannak, amire egy vállalkozásnak szüksége van ahhoz, hogy termékeket tudjon értékesíteni.
Az elmúlt években a következő módokon alkalmaztuk ezeket az alap-információkat cégeknél, hogy havonta akár több millió forintot adjunk a bevételükhöz:
Javítottunk a kommunikáción. A nézőszám lement, az érdeklődés nőtt.
Visszahoztuk azt, amiből vásárló lett.
Javítottunk az ügyfélélményen, hogy több vásárlót szerezzünk és növeljük a visszatérő vásárlók számát.
Amikor javítottunk a kommunikáción: a nézőszám lement, az érdeklődés és a vásárlás felment. Szemléltető eset.
Ez a leggyakoribb félreértés: a kevesebb nézettség sokszor több bevételt jelent, mert pontosabb közönséget vonzol. A nézettség és a bevétel egyszerűen nem ugyanaz.
A lényeg nem azon van, hogy minden platformon fent legyél. A lényeg azon van, hogy legyen 2-3 pont, ahol megismernek, majd a felhasználó a megfelelő helyre érkezik, jó információt talál rólad, a termékeidről és a szolgáltatásaidról – ő megkapja, amit keresett, te pedig elégedett vásárlót szerzel.
Q3-ban indulnál, és látnál is eredményt?
A kérdőívben tudsz jelentkezni hozzám egyéni stratégiára, amennyiben Q3-ban szeretnél elindulni és eredményt látni anélkül, hogy 6 hónapot várnál egy meglévő cégnél arra, hogy a marketingstratégia előrebillentsen.
A Claude Co-Work nem chatablak — hanem egy munkatárs, aki a fájljaiddal és a meglévő eszközeiddel dolgozik.
Ebben az útmutatóban végigveszem, mit csinál valójában a Claude Co-Work, hogyan kapcsolódik a napi rendszeredhez, kinek éri meg, és mennyi időt spórol egy kkv-nak — adatokkal, nem ígéretekkel.
K Írta: Rózsa Karmen·Frissítve: 2026. 07. 14.·~9 perc olvasás
Röviden — a lényeg
A Claude Co-Work egy asztali AI-munkatárs: leírod neki a feladatot, ő pedig a saját fájljaiddal és a meglévő eszközeiddel (QuickBooks, PayPal, HubSpot, Canva, Docusign, Google Workspace, Microsoft 365) dolgozik, nem csak beszélget. A kisvállalkozói modul 15 kész folyamattal és 15 skill-lel indult (Anthropic, 2026. május).
A kisvállalkozások 55%-a használt már AI-t 2025-ben (2024-ben 39% volt), a mérések szerint az AI 29–72%-kal növeli a produktivitást, tapasztalati becslés szerint heti 20+ óra megtakarítással — ezek átlagok és becslések, nem garantált számok.
A legnagyobb visszatartó erő nem a technológia, hanem a bizalom: a tulajdonosok 50%-a az adatbiztonságot nevezte meg fő aggályként (Anthropic-felmérés, 2026).
Kinek éri meg? Annak, akinél ismétlődő, digitális, több eszközt érintő munka halmozódik. Kinek nem? Aki még nem rendszerezte a saját folyamatait — ott először az alapokkal érdemes kezdeni.
1 · Mi ez valójában
Mi az a Claude Co-Work — és miben más, mint egy szokásos AI-chat?
A legtöbben úgy képzelik el az AI-t, mint egy szövegdobozt: kérdezel, válaszol. A Co-Work ennél egy lépéssel tovább megy.
A szokásos chatnél te vagy a másoló-beillesztő ember: kimásolod a szöveget, átviszed egy másik programba, formázod, elmented. A Claude Co-Work ezt a köztes munkát végzi el helyetted. Egy asztali felületen fut, hozzáfér a kijelölt mappádhoz, olvassa és írja a fájljaidat, és összeköti a napi eszközeiddel. Nem egy választ ad — hanem elvégzi a feladatot, és leteszi eléd a kész dokumentumot, táblázatot vagy bejegyzést.
A gyakorlati különbség egy mondatban: a chat tanácsot ad, a Co-Work elvégzi a munkát a te rendszereden belül.
2 · Hogyan működik a gyakorlatban
Hogyan dolgozik együtt a fájljaiddal és a programjaiddal?
A menet mindig ugyanaz: leírod, mit szeretnél, kijelölöd a mappát vagy az eszközt, ő pedig végigviszi a lépéseket. Anthropic hivatalos bejelentése szerint a kisvállalkozói modul 15 kész, „agentic” munkafolyamattal és 15 skill-lel indult, és összeköti a Claude-ot a legelterjedtebb üzleti eszközökkel:
Ez a legfontosabb információ a számodra: nem neked kell hét program között ugrálnod, hanem egy helyről indítod a feladatot, és a Co-Work jár körbe helyetted. Egy számla összevetése a banki tétellel, egy ajánlat összeállítása a korábbi sablonból, egy heti kimutatás a táblázatból — ezek mind olyan lépéssorok, amelyeket egyszer leírsz, aztán újra és újra lefuttatsz.
Fontos: a Co-Work erőssége az ismétlődő, több lépésből álló feladatok végrehajtása. Egyszeri, kreatív ötletelésre a sima chat is elég — a Co-Work akkor kifizetődő a számodra, amennyiben egy folyamatot rendszeresen megismételsz.
3 · Kinek éri meg
Kinek való a Claude Co-Work — és kinek nem, most még?
Nem szeretem a mindenkinek-jó megközelítést, mert nem igaz. Nézzük őszintén, hol térül meg és hol nem.
Neked való, amennyiben:
ismétlődő digitális munkád van (számlázás, riportok, ajánlatok, ügyfél-levelezés, tartalom-előkészítés),
több programot használsz párhuzamosan, és sok idő megy el a köztük való pakolászásra,
van már valamennyi rendszered, csak lassú és rád van szabva egyedül.
Még várj vele, amennyiben:
a munkád nagy része offline vagy egyedi kézi döntés, amit nem lehet lépésekre bontani,
még nincs semmilyen leírt folyamatod — ilyenkor először azt érdemes rendszerezni, mert az AI a káoszt is csak gyorsabban fogja csinálni.
A legelején, 5 éve én is intuitívan dolgoztam — éreztem, mi következik, és valahogy összejött. Aztán ahogy nőtt a munka, rájöttem, hogy a skálázáshoz nem az intuícióm kell, hanem egy leírt rendszer és ezt építettem anno manuálisan, később pedig AI segítségével. A Co-Work ezt a leírt rendszert futtatja helyetted, amit manuálisan viszel — de előbb a rendszernek léteznie kell.
4 · Idő és pénz
Mennyi időt és pénzt spórol egy kkv-nak?
Itt óvatosan bánnék azért a számokkal. A piaci becslések szerint az AI 29–72%-kal növeli a kisvállalkozások produktivitását, egyes összesítések heti 20+ óra megtakarítást említenek. Ezek marketing-jellegű aggregált becslések, a módszertan nem mindig részletezett — tehát nem ígéret, hanem tájékozódási pont. Amit nálam láttok, az mindig saját eredmény alapján jött ki, ehhez kell nektek a saját vállalkozásotokat mérni.
A megtakarítás nem magától jön. Az az idő térül meg, amit ma másolásra, formázásra, program-váltogatásra és ismétlődő adminra fordítasz. Amennyiben ezekből hetente összejön 5–10 óra, már az is mérhető nyereség — a felső sávot (20+ óra) inkább az éri el, akinek sok az ismételhető folyamata.
A tisztességes számolás nem az, hogy „mennyit ígérnek”, hanem hogy a te heti óráidból mennyi az ismételhető rész. Írd össze egy hétig — az lesz a reális kiindulópontod.
5 · Biztonság
Biztonságban vannak az adataim?
Ez a leggyakoribb — és jogos — kérdés. Az Anthropic saját kisvállalkozói felmérésében a tulajdonosok 50%-a az adatbiztonságot nevezte meg a legnagyobb AI-val kapcsolatos aggályként. Egy tágabb, döntéshozói felmérésben (Futurum, n=820) 53% adatvédelmi, 55% megbízhatósági/hallucinációs aggályt említett.
Reálisan: az adatbiztonság nem igen/nem kérdés, hanem beállítás és fegyelem kérdése. Azt kell átgondolnod, milyen mappát és milyen eszközt kötsz össze, milyen érzékeny adat kerül a folyamatba, és milyen jogosultságot adsz. A megbízhatóság oldalán pedig az a szabály, hogy a kimenetet ellenőrizni kell — az AI gyorsít, de a végső felelősség a tiéd marad.
6 · Költség
Ingyenes? Mennyibe kerül?
Az AI-eszközök jellemzően ingyenes sávval indulnak, napi vagy havi korláttal, a komolyabb — üzleti — használat pedig előfizetéses. A pontos árazás gyakran változik és csomagfüggő, ezért a konkrét számot mindig az aktuális hivatalos oldalon nézd meg, ne egy fél éve írt cikkből.
A helyes kérdés amúgy sem az, hogy „ingyenes-e”, hanem hogy megtérül-e. Amennyiben egy előfizetés heti több óra ismétlődő munkát vesz le rólad, a megtérülés magától adódik — a matek a te heti óradíjadon dől el, nem az eszköz árcéduláján.
Az adatok
Ki használ AI-t, ki nem, és mit hoz a konyhára?
Négy grafikon a legfontosabb számokkal. Ahol a forrás önbevallott vagy vitatott, ott jelölöm — az adatvezérelt döntéshez a bizonytalanságot is látni kell.
Ki használ AI-t a kisvállalkozók között?
Használati arány, 2024 vs 2025 · forrás: Capsule CRM
Mi tartja vissza a cégeket?
Említett aggályok aránya · Anthropic-felmérés + Futurum (n=820)
kész munkafolyamat és skill a kisvállalkozói modulban
Anthropic, 2026. máj.
300 000+
üzleti ügyfél a platformon (önbevallott, nem auditált)
Anthropic / VentureBeat
78%
a szervezetek közül növelné az AI-büdzsét jövőre
Futurum, 2026 Q1
8,8%
a kormányzati adat szerinti tényleges AI-használat a termelésben
US Census, 2025. aug.
Források és módszertan
1. Claude for Small Business bejelentés — Anthropic, 2026. máj. 13. · anthropic.com
2. Adatbiztonsági aggály (50%) — Anthropic saját felmérés, 2026 · anthropic.com
3. 300 000+ ügyfél, nagy fiókok ~7× növekedés (önbevallott) — Anthropic / VentureBeat, 2025–2026 · venturebeat.com
4. Vállalati költés-részesedés 10%→65% (vitatott, Ramp-adat) — Ramp / VentureBeat, 2026 · venturebeat.com
5. Claude Code 2,5 Mrd$+ run-rate (sajtóértesülés, nem auditált) — Business of Apps, 2026 · businessofapps.com
6. AI-használat 39%→55%, 10–100 fős cégek 47%→68% / kormányzati ellenadat 8,8% — Capsule CRM / US Census, 2025 · capsulecrm.com
7. Produktivitás +29–72%, heti 20+ óra (aggregált becslés) — theStacc, 2026 · thestacc.com
8. 78% növelné a büdzsét; 53% adatvédelmi, 55% megbízhatósági aggály (n=820) — Futurum Group, 2026 Q1 · futurumgroup.com
Interaktív
Neked való a Claude Co-Work? 4 kérdés, őszinte válasz.
Nem sales-teszt. A végén megmondom, most éri-e meg neked belevágni, vagy előbb mást érdemes rendezned.
1 / 4 kérdés
Mennyi a heti munkádban az ismétlődő, digitális feladat (számlázás, riport, levelezés, tartalom-előkészítés)?
2 / 4 kérdés
Hány programot használsz párhuzamosan egy tipikus feladathoz (pl. táblázat + email + számlázó + Canva)?
3 / 4 kérdés
Van már valamennyire leírt, ismételhető folyamatod a cégben?
4 / 4 kérdés
Mennyire zavar, hogy az AI-nak hozzáférést adsz fájlokhoz és eszközökhöz?
Neked való — most
Készen állsz rá, hogy a Co-Work valódi időt spóroljon.
Sok az ismétlődő, több eszközt érintő munkád, és van már valamennyi rendszered. Pontosan ez az a helyzet, ahol a Co-Work a legtöbbet hozzá tudja adni a cégedhez: a köztes admin munkát veszi le rólad, te pedig a döntésekre koncentrálsz. A megtakarítás nálad a felső sáv felé mozdulhat — ott, ahol a folyamat ismételhető.
A következő lépés nem az, hogy órákat dolgozz egyedül. Nézd meg, hogyan épül fel egy működő Co-Work rendszer lépésről lépésre.
Jó irányba tartasz, csak a rendszered még a fejedben van.
Van elég ismétlődő munkád ahhoz, hogy a Co-Work megérje — de a legtöbbet akkor hozza majd, amennyiben előbb leírod a folyamataidat. Az AI a rendezett munkát gyorsítja fel; a rendezetlenből is csak gyorsabb rendezetlenség lesz. A jó hír: pont ezt a leírt rendszert segítek összeállítani, nem kell magadtól kikísérletezned.
Kezdd ott, hogy megnézed, hogyan néz ki egy kész, lépésekre bontott Co-Work rendszer — utána a sajátodat is fel tudod építeni rá.
Őszinte leszek: nálad most nem a Co-Work hozza a legtöbbet.
A munkád nagy része egyedi, kézi döntés, vagy még nagyon ad hoc — ilyenkor egy asztali AI-munkatárs kevés ismétlődő feladatot találna, amit átvegyen. Ez nem baj, csak a sorrend kérdése. Előbb érdemes egy-két folyamatot rendszerezni; onnantól a Co-Work is értelmet nyer.
Amennyiben kíváncsi vagy, hogyan gondolkodik egy rendszer-alapú működésről egy magyar vállalkozó, az anyagban a logikát is végigveszem — nézd meg, és döntsd el te, mikor jön el a te időd rá.
Mi a különbség a Claude Co-Work és a sima ChatGPT vagy Claude chat között?
A chat szöveges választ ad — te viszed tovább az eredményt más programokba. A Co-Work egy asztali felületen fut, hozzáfér a kijelölt fájljaidhoz, és összekötöd a napi eszközeiddel, így nem csak tanácsot ad, hanem elvégzi a több lépésből álló feladatot, és leteszi eléd a kész eredményt.
Kell hozzá programozói tudás?
Nem. A feladatot hétköznapi magyar mondatokkal írod le. A kisvállalkozói modul 15 kész munkafolyamattal és 15 skill-lel indult, tehát a leggyakoribb feladatokhoz kész sablonokból indulhatsz. Közepes technikai szint elég hozzá — az, aki eszközöket be tud állítani.
Milyen eszközökkel működik együtt?
Az Anthropic hivatalos bejelentése szerint többek között a QuickBooks, PayPal, HubSpot, Canva, Docusign, Google Workspace és Microsoft 365 eszközökkel köthető össze. Ez a lista bővül, ezért a saját eszközödnél mindig nézd meg az aktuális hivatalos oldalt.
Biztonságban vannak az adataim?
Ez a leggyakoribb aggály: a tulajdonosok 50%-a nevezte meg az adatbiztonságot fő kérdésként (Anthropic, 2026). Reálisan ez beállítás és fegyelem kérdése — te döntöd el, milyen mappát és eszközt kötsz össze, és milyen jogosultságot adsz. A kimenetet minden esetben ellenőrizni kell, mert a végső felelősség a tiéd.
Ingyenes? Mennyibe kerül?
Az AI-eszközök jellemzően ingyenes sávval indulnak korláttal, az üzleti használat pedig előfizetéses. Az árazás csomagfüggő és gyakran változik, ezért a pontos számot az aktuális hivatalos oldalon nézd meg. A lényegi kérdés nem az ár, hanem hogy a levett heti óráid értéke meghaladja-e az előfizetést.
Mennyi idő alatt látok eredményt?
Az első kész feladat percek kérdése, de az érdemi megtakarítás akkor jön, amikor egy folyamatot már betanítottál és rendszeresen újrafuttatsz. A piaci becslések heti 20+ óráról beszélnek a felső sávban — ez átlag és becslés, a te számod attól függ, mennyi nálad az ismételhető munka.
Magyarul is használható?
Igen, magyarul írod le a feladatot és magyarul kapod az eredményt. A marketing- és üzleti szakkifejezések egy részét a nemzetközi eszközök angolul hagyják, de a munka nyelve a tiéd lehet.
Jobb, mint a ChatGPT?
Nem egy az egyben ugyanaz a kategória. A „jobb” itt nem általános rangsor kérdése, hanem a feladaté: a Co-Work erőssége az, hogy a fájljaidon és a meglévő eszközeiden belül elvégzi a több lépésből álló, ismétlődő munkát. Amennyiben ez a te tipikus feladatod, ez a különbség számít, nem a modell-versengés.
Kinek nem éri meg most a Claude Co-Work?
Annak, akinek a munkája nagyrészt offline vagy egyedi kézi döntés, illetve akinek még egyáltalán nincs leírt folyamata. Ilyenkor először a saját rendszeredet érdemes rendezni — az AI a rendezetlen munkát is csak gyorsabban fogja csinálni, nem jobban.
Amennyiben nem az a célod, hogy 2026-ban ugyanannyi órát tölts adminnal, mint 2025-ben — a Co-Work rendszer ott kezdődik, hogy egyszer megnézed, hogyan épül fel.
Nem ígérek garantált óraszámot, mert az a te folyamataidtól függ. Amit adok: egy lépésről lépésre felépített rendszer, amiből látod, mit mihez kötsz, és honnan jön a valódi megtakarítás.
Blogolás 2026-ban: mi változott, és megéri-e még egyáltalán belevágni?
Adatokra alapozott körkép (kávé mellé tökéletes reggeli olvasmány) a Google AI-fordulatáról, a forgalmi csatornákról és arról, hol van még valódi lehetőség — magyar és nemzetközi piacon. A végén egy 5 kérdéses ajánló megmondja, neked személyesen megéri-e.
Írta: Rózsa Karmen~12 perc olvasásFrissítve: 2026. június
Bevallom őszintén: amikor 2025 folyamán egyre több keresés tetején megjelent a Google AI-összefoglalója — az a szürke doboz, ami a kérdésedre a válaszodat adja, mielőtt bármelyik weboldalra kattintanál —, én is elgondolkodtam. Évek munkája van abban, hogy a tartalmaim a keresőben szerepeljenek. És hirtelen úgy tűnt, hogy a kereső önmagával válaszol, az én tartalmaim helyett. Na ez volt az a-haaa pillanat.
Aztán megnéztem a számokat. Nem a véleményeket, nem a pánikcikkeket a témáról (amitől amúgy kihullik a hajam) — a tényleges adatokat. És kiderült, hogy a kép árnyaltabb, mint amilyennek elsőre látszik. A blogolás nem halt meg 2026-ban. Megváltozott. És aki érti, mi változott, az most előnyben van azzal szemben, aki még a 2021-es szabályok szerint dolgozik.
Ez a cikk hat kérdésre válaszol egymás után. Adatokkal, forrással, magyar és nemzetközi kontextusban. A végére pedig hoztam egy rövid kvízt (ajánlót), ahol meg tudod nézni a te helyzetedre szabva, mi a javaslat.
01 — A forduló
Mi változott valójában?
A legnagyobb változás a Google keresőben történt. Az AI-összefoglalók (AI Overviews) ma a keresések becsült 30–40%-ánál jelennek meg, és sok kérdésre közvetlenül válaszolnak — kattintás nélkül. Ezt hívják nullkattintásos keresésnek.
A hatás mérhető. A Pew Research adatai szerint, amennyiben AI-összefoglaló van a találati oldalon, az emberek nagyjából feleannyiszor kattintanak organikus találatra: a látogatások 15%-áról 8%-ra esett az arány. Az Ahrefs 300 000 kulcsszón mérve 58%-os kattintási arány-csökkenést talált az első helyezett oldalnál, amikor AI-összefoglaló jelenik meg. Az Authoritas mérése még meredekebb: a legfelső organikus link kattintási aránya közel 79%-kal esik vissza ilyenkor.
30–40%
a keresések aránya, ahol AI-összefoglaló jelenik meg
15→8%
organikus kattintási arány AI-összefoglaló mellett (Pew)
+35%
több kattintás, amennyiben az AI téged idéz forrásként
Mit tesz egy AI-összefoglaló az organikus kattintással?
Organikus kattintási arány — AI-összefoglaló nélkül vs. azzal
Forrás: Pew Research Center (2025), Ahrefs (300 000 kulcsszó, 2025).
De — és ez a fontos rész — a meredek zuhanás nem folytatódott egyenes vonalban 2026-ba. A Seer Interactive 53 márkát, 5,47 millió keresést és 2,43 milliárd organikus megjelenést vizsgáló elemzése szerint az AI-összefoglalós kereséseknél a kattintási arány 1,3%-ról (2025. december) 2,4%-ra emelkedett (2026. február). A piac elkezdett alkalmazkodni.
A másik lényeges adat: amennyiben a tartalmadat az AI-összefoglaló idézi forrásként, az 35%-kal több organikus kattintást hoz. A játék nem ért véget — a szabályok változtak. Korábban a cél a rangsorolás volt. Most az is cél, hogy az AI téged válasszon forrásnak, mivel a végcél akkor továbbra is te vagy. Nem a ChatGPT-től vesznek terméket vagy szolgáltatást, hanem tőled. Használd ki a helyzeted, rengeteg előnyöd származhat belőle!
02 — Az új körkép
Hogyan rendeződik át a kép? A nullkattintástól a GEO-ig
A forgalom nem tűnt el. Átrendeződik. A Previsible 2025-ös AI-forgalmi jelentése szerint az AI-keresőkből érkező munkamenetek az év első öt hónapjában 527%-kal nőttek az előző évhez képest. A ChatGPT nagyjából 200 millió heti aktív felhasználót szolgál ki, a Perplexity havi 100 millió keresést dolgoz fel — és ezek jelentős része forrásmegjelöléssel válaszol (vagyis megmutatja, honnan hozta az információt).
Itt jön be egy új fogalom: a GEO — Generative Engine Optimization, vagyis a generatív keresőkre való optimalizálás. A klasszikus SEO arról szólt, hogy a Google találati listáján előrébb kerülj. A GEO arról szól, hogy az AI-válaszokban téged idézzenek forrásként.
Hová mozdul a figyelem?
AI-keresőkből érkező munkamenetek növekedése (indexált, előző év = 100)
Forrás: Previsible — 2025 AI Traffic Report (év/év növekedés az első 5 hónapban).
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A GEO-ra optimalizált tartalomnak más a felépítése, mint a régi kulcsszó-vezérelt cikkeknek. A működő minták, amelyeket a 2026-os adatok megerősítenek: rövid összefoglaló a tetején (mint ennek a cikknek a lényeg-doboza), világos állítások konkrét bizonyítékkal, kérdés–válasz blokkok, adattáblák és grafikonok, valamint jól látható szerző, dátum és frissítési dátum. A strukturált adatjelöléssel (schema) ellátott oldalak 47%-kal többször jelennek meg a Perplexity válaszaiban, mint a struktúrálatlan versenytársak.
Észrevetted? Ez a cikk pontosan így épül fel. Lényeg-doboz a tetején, adatokkal alátámasztott állítások, grafikonok, a végén kérdés–válasz blokk. Nem véletlenül. Ez maga a 2026-os blogolási struktúra, amit javaslok mindenki számára — nem egy szöveges oldal képekkel és videókkal megtűzdelve, hanem egy strukturált, interaktív, idézhető anyag.
03 — A csatornák
Milyen csatornákra fókuszálj? Honnan jön a forgalom?
A 2026-os logika egyetlen elven áll: saját vs. kölcsönzött forgalom. A kölcsönzött forgalom a Google, a közösségi média, az AI-keresők — ezek hozzák az új közönséget, de a szabályok bármikor változhatnak. A saját forgalom a te email-listád, a visszatérő olvasóid — ez a legstabilabb bevételi forrásod.
Egy működő rendszer mindkettőt használja: a blog a központ, ahova minden beérkezik, és ahonnan bárhova el lehet navigálni. Innen terjeszkedsz kifelé a kölcsönzött csatornákon, és gyűjtöd be a saját közönséged. 2026-ban is a bloggerek számára a Pinterest a legstabilabb forgalomgeneráló pont, amennyiben olvasókat keresünk — és ezt nem megrendíthetetlen hitből mondom. Az elmúlt 3 évben több mint 2000 magyar vállalkozót vittem fel a platformra, és indították el a blogjukat sikerrel velem.
619M
Pinterest felhasználó 2026-ban (+12% egy év alatt)
+33%
több ajánló-forgalom, mint a Facebook (Pinterest)
80%
a bloggerek közösségi forgalmának, ami a Pinterestről jön
A Pinterest azért működik másképp, mint a többi platform, mert nem hírfolyam, hanem kereső. A tartalom nem 24 óra alatt évül el — hosszú életű. Egy pin átlagosan 6–24 hónapig hoz forgalmat, a tapasztalataim szerint a jól pozícionált, örökzöld pinek akár 5 évig dolgoznak posztolás után. Hasonlítsd ezt össze egy X-poszttal, ami pár nap alatt elhal.
Meddig él egy tartalom? — terjesztési élettartam platformonként
Átlagos idő, ameddig egy poszt érdemi elérést hoz (logaritmikus skála)
Forrás: platform-benchmarkok (2026) + saját Pinterest-mérés: a jól pozícionált, örökzöld pinek akár 5 évig is hoznak forgalmat.
Az első évben én is intuitívan dolgoztam — éreztem, mi következik, és összejött. Erre pedig elkezdtem stratégiát építeni: így kezdtem el lerendszerezni a Pinterest-jelenlétet — heti tartalmi ritmus, cikkenként meghatározott pin-mennyiség, ütemezett terjesztés. A videós tartalom amúgy Pinteresten is nő — a videómegtekintések egy év alatt 240%-kal emelkedtek.
04 — A piacok
Magyar és nemzetközi potenciál — hol a pénz?
Ez a két piac két különböző szabályrendszer. A leggyakoribb hiba, amikor valaki ugyanúgy kezeli őket.
Az angol nyelvű piac
Itt a teljes monetizációs ökoszisztéma elérhető: AdSense → Ezoic → Mediavine → Raptive, egyre nehezebb belépési küszöbökkel. A reklámbevétel (RPM) felső sávja a prémium hálózatokon 20–60 dollár ezer megjelenésenként. Cserébe a verseny brutális — minden nagy témában ott vannak az ötéves domain-tekintéllyel rendelkező versenytársak.
A magyar nyelvű piac
Itt az AdSense, a Journey by Mediavine és az Ezoic érhető el — a Mediavine és a Raptive nem fogad nem angol nyelvű oldalt. A magyar RPM jellemzően az angol 30–50%-a. Ez a plafon. Cserébe viszont a verseny nagyon alacsony: a magyar találatok jó része elavult, rosszul optimalizált, vagy egyszerűen nem létezik. Itt nem a tekintéllyel versenyzel, hanem a kulcsszó-előnyt használod ki — olyan kérdésekre válaszolsz, amelyekre rajtad kívül senki.
Sokan szoktátok írni, hogy akkor meg sem éri belevágni — erre pedig azt tudom mondani, hogy valaminek a fele sokkal több, mint a semminek a 100%-a.
Angol vs. magyar piac — a kompromisszum
Reklámbevételi (RPM) sáv és a versenysűrűség viszonya
Forrás: ad-hálózati küszöbök és RPM-sávok (2026), saját portfólió-tapasztalat.
Hadd hozzak egy konkrét számot. A saját angol nyelvű horoszkóp-blogom 16 cikkel, 4 hónap alatt érte el a havi 50 000 munkamenetet, és vették fel a Mediavine-ba. Ez egy kivétel és évek munkája — de bizonyítja, hogy a rendszer működik. A magyar piacon a plafon alacsonyabb (a teljes magyar blog-piac becsült felső határa nagyságrendileg évi 350–400 ezer dollár az egész szegmensre), viszont oda jóval kevesebb cikkel és kevesebb versennyel feljutsz. A két piac nem zárja ki egymást: sokan magyar oldallal tanulják meg a rendszert, és angol oldallal skáláznak.
05 — A döntés
Megéri-e egyáltalán blogolni 2026-ban?
Csak akkor, ha nem azt várod magadtól, hogy 3 perc múlva milliomos leszel. Aki így gondolkodik, az maradjon inkább alkalmazott, mert nem lesz milliomos percek alatt — semmilyen termékkel, semmilyen platformon, semmilyen ötletből. Sorry not sorry, ez a valóság. Aki viszont a realitás talaján van, és tudja, hogy a sikerhez munka kell — ahogy járni sem egy hét alatt tanultunk meg —, az maradjon még picit.
A vállalkozások 80%-a továbbra is a marketingje részeként kezeli a blogolást, és a rendszeresen blogoló cégek 13-szor nagyobb eséllyel látnak pozitív megtérülést. A saját, eredeti adat ma a legértékesebb tartalom: a saját kutatást publikáló márkák 64%-kal magasabb konverzióról és 61%-kal erősebb organikus forgalomról számolnak be. Ami túléli az algoritmus-frissítéseket és az AI-fordulatot, az nem a leghosszabb cikk, hanem a legvilágosabb — ahol minden bekezdés megérdemli a helyét.
A tanulóim átlagosan 3–6 hónap alatt érnek el érdemi reklámbevételt a Pinterestről hozott forgalomból, és 6–12 hónap, amíg egy szolgáltató naptára érezhetően telítődni kezd. Ez a mért átlag — a te számod a niche-től, a weboldal állapotától és a tartalmi ritmustól függ.
A válasz tehát: igen, megéri — de másképp. Rendszerrel, nem intuícióval. GEO+SEO-ra optimalizált, strukturált tartalommal, nem szövegfallal. Saját közönséggel, nem csak kölcsönzött forgalommal.
Interaktív ajánló
Neked megéri blogolni 2026-ban?
Öt kérdés. A végén megkapod, melyik csatornára fókuszálj, nagyjából milyen idősávban várhatsz eredményt, és melyik kurzussal indulj a leggyorsabban.
Nem, de megváltoztatta. A Google AI-összefoglalói a keresések 30–40%-ánál csökkentik az organikus kattintást (a Pew szerint 15%-ról 8%-ra). Ezzel együtt az AI-keresőkből érkező forgalom egy év alatt 527%-kal nőtt, és aki tartalmát az AI forrásként idézi, 35%-kal több kattintást kap. A blogolás nem szűnt meg — átrendeződött.
Mi az a GEO, és miben más, mint a SEO?
A SEO célja, hogy a Google találati listáján előrébb kerülj. A GEO (Generative Engine Optimization) célja, hogy az AI-válaszokban — ChatGPT, Perplexity, Google AI-összefoglaló — téged idézzenek forrásként. A működő minták: összefoglaló a tetején, világos állítások bizonyítékkal, kérdés–válasz blokkok, adattáblák és strukturált adatjelölés (schema).
Honnan jöjjön a forgalom, amennyiben a Google kevesebbet ad?
Saját és kölcsönzött forgalom kombinációjából. A blog a központ; a Pinterest, a közösségi média és az AI-keresők hozzák az új közönséget, az email-lista pedig megtartja. A bloggerek közösségi forgalmának átlagosan 80%-a a Pinterestről érkezik, mert az kereső jellegű és hosszú életű tartalmat ad.
Magyar vagy angol nyelvű blogot indítsak?
Az angol piacon magasabb a reklámbevétel (RPM 20–60 USD a prémium hálózatokon), de brutális a verseny, és elérhető a Mediavine. A magyar piacon a Mediavine nem elérhető, az RPM az angol 30–50%-a, viszont a verseny nagyon alacsony — itt a kulcsszó-előny a fő eszköz. Sokan magyar oldallal tanulják meg a rendszert, és angol oldallal skáláznak.
Mennyi idő alatt hoz pénzt egy blog?
Nem gyors meggazdagodás. A tanulóim átlagosan 3–6 hónap alatt érnek el érdemi reklámbevételt a Pinterestről hozott forgalomból, és 6–12 hónap, amíg egy szolgáltató naptára telítődni kezd. Ezek mért átlagok, nem ígéretek — a te számod a niche-től, a weboldal állapotától és a tartalmi ritmustól függ.
Kell social media oldal a blogoláshoz?
Nem kötelező mindegyik, de egy terjesztő csatorna igen. A Pinterest azért kiemelt a bloggereknek, mert keresőként működik, és egy pin átlagosan 6–24 hónapig — örökzöld tartalomnál akár 5 évig — hoz forgalmat. Egyetlen platformra fókuszálva, rendszerben sokkal többet érsz el, mint öt platformon szétszórva.
Hol kezdj neki?
Amennyiben nem az a célod, hogy 2026-ban kevesebb forgalmat hozz, mint 2025-ben, a Pinterest a leggyorsabb belépő egy stabil, saját forgalmi csatornához. Ebben a roadmapben meg tudod nézni, hogy átlagosan milyen eredményt várhatsz a Pinteresttől akkor, ha használod a vállalkozásodhoz.
Hogyan alakultak a vásárlási szokások online az elmúlt 5 évben?
Miért emellett tettem le a voksom? A legerősebb értékesítési platform – Pinterest. Az elmúlt öt évben az online vásárlási szokások radikálisan átalakultak. A 2020-as pandémia felerősítette az e-kereskedelem növekedését, hiszen sokak számára az online rendelés lett az egyetlen opció.
Az emberek megszokták a kényelmet: néhány kattintással termékek százai érhetőek el, és gyors szállítással akár egy-két napon belül házhoz érkeznek. Ez a fajta kényelem új szintre emelte az impulzusvásárlásokat is.
Ha visszatekintünk a 2010-es évekre, a kép teljesen más volt. Akkoriban az online vásárlás még sokszor bizalmi kérdés volt: vajon megérkezik a termék? Biztonságos a fizetés? Először inkább a kedvező ár motiválta a vásárlókat, nem pedig a vizuális élmény vagy a gyorsaság.
Ma már a vásárlók sokkal tudatosabbak, és sokkal több információt akarnak, mielőtt elköteleződnének. Nem elég egy jó fotó vagy egy akciós ár – review-kat olvasnak, több forrásból gyűjtenek adatot, és gyakran hetekig tartanak egy döntési folyamatot. Ez az oka annak is, hogy manapság egy termék eladása hosszabb ideig tart, mint 10-15 évvel ezelőtt: a vevők tájékozottabbak, és a választék is sokkal nagyobb.
A közösségi média platformok közvetlen vásárlási felületté váltak. Már nem csak inspirációt keresünk rajtuk, hanem konkrétan ott is vásárolunk. Az Instagram Shop, a TikTok Shop és a Facebook Marketplace mind arra ösztönöznek, hogy a felhasználó ne hagyja el az appot, hanem egyenesen ott költse el a pénzét. Ezzel párhuzamosan a felhasználók elvárásai is változtak: a vásárlásnak gyorsnak, egyszerűnek, vizuálisan vonzónak és személyre szabott ajánlatokkal telinek kell lennie.
A vásárlói döntések egyre inkább vizuális alapúak. A képek és videók határozzák meg, mit veszünk meg, sokkal inkább, mint a leírások. Ráadásul a fogyasztók tudatosabbak is lettek: vásárlás előtt összehasonlítanak, véleményeket olvasnak, inspirációt keresnek, majd a legjobb ajánlatot választják ki. Ezért óriási érték az a platform, ahol a vásárlás előtti inspiráció és kutatás történik – és ez a Pinterest.
Mi is pontosan a Pinterest és mire használható?
A Pinterest egy vizuális keresőmotor és inspirációs platform, ahol a felhasználók képeket (ún. pineket) gyűjtenek és rendszereznek táblákba. Legyen szó divatról, utazásról, lakberendezésről, receptekről vagy üzleti ötletekről, a Pinterest a digitális ötletfüzet, amit az emberek kifejezetten a jövőbeli terveikhez használnak.
Vállalkozóknak a Pinterest azért aranybánya, mert itt nem random böngésző, céltalan embereket találnak, hanem konkrét vásárlási szándékkal érkező felhasználókat. Például, ha valaki beírja, hogy „esküvői dekoráció ötletek”, akkor nemcsak inspirációt keres, hanem potenciálisan költeni is fog virágra, ruhára, helyszínre vagy fotósra. Egy vállalkozó tehát úgy tudja pozicionálni magát, hogy a keresett kulcsszavak mentén az ő terméke vagy szolgáltatása legyen a válasz.
Akinek nincs vállalkozása, annak is értékes a Pinterest: egy bloggal kombinálva elképesztő forgalmat lehet generálni, ami hirdetési bevételhez, affiliate jutalékokhoz vagy digitális termékek eladásához vezet. Tehát akár egy utazási blog, egy recept oldal vagy egy lifestyle magazin, a Pinterest képes havi többtízezer (vagy akár többszázezer) látogatót hozni – ami közvetlenül pénzt jelent a blog tulajdonosának, amennyiben leszerződött reklámoztató cégekkel, mint a Mediavine, Raptive, Monumetric.
Mediavine bevétel az elmúlt 3 hónapból 1 bloggal:
Forgalom riport 2025.08.20-án júliusról és idáig augusztusról:
Ki vagyok én, és miért tudok erről hitelesen beszélni?
Rózsa Karmen vagyok, Pinterest- és blogstratéga, tartalommarketing-mentor, valamint a Pinterest Magyaroknak alapítója. Több mint 60 000 fős közösség, több mint 2 000 tanuló, és kevesebb mint 6 visszatérítés az elmúlt két évben – ezek a számok mutatják, hogy tapasztalatban nem spórolok. A kurzusaim nemcsak tudást adnak, hanem valódi átalakulást: hallgatóim bejutnak fizetős tartalomplatformokra, mint a Mediavine vagy a Raptive, ügyfeleket szereznek Pinteresten keresztül, és sikeresen értékesítik a termékeiket vagy szolgáltatásaikat.
2024 májusában a Digital Hungary EKER Nap nagyszínpadán tartottam előadást a Pinterest marketingjének jövőjéről. 2025-ben további konferenciafellépések várnak rám.
Az alapvető célom, hogy nőket emeljek fel: megtanítani nekik, hogyan használják a Pinterestet és a blogolást stabil, független online bevétel építésére, miközben önazonos tartalmat alkotnak. A kurzusaim részletei logikus, érthető rendszerben és a saját napi használatomból merítve épülnek fel.
Amiért érdemes megbízni bennem: nem csak tanítok – aktívan csinálom is. Amit ma tőlem tanulsz, az tegnap kampányban futott. Amit nem tudok megcsinálni, azt nem tanítom. Nem “tuti tippeket” adok, hanem rendszer-szintű gondolkodásmódot, koncepción túlmutató szemléletet. A Pinterest Manager tanfolyam hallgatóinak több mint 10%-a már az első hónapban ügyfelet szerez.
Közösségem nem csak tanulókból áll, hanem olyan emberekből, akik vállalkozás előtt állnak, család mellett szeretnének érvényesülni vagy új utat keresnek. Mindannyian közös céllal, hiteles és támogató közegben dolgozunk. Az elmúlt két évben csupán öt ember vett igénybe visszatérítést – mert amit tanítok, az működik, őszintén és megbízhatóan.
Melyik platform mire jó, és milyen vásárlási erőt képvisel?
A globális trendek alapján az egyes platformok eltérően hatnak a vásárlási szokásokra – és itt dől el, miért költenek az emberek az egyik helyen, míg a másikon nem.
Pinterest: A legerősebb vásárlási szándék jellemzi, mert ide az emberek konkrét céllal érkeznek: inspirációt keresnek egy jövőbeli vásárláshoz. Ha valaki beírja, hogy „minimalista nappali ötletek”, akkor valószínű, hogy előbb-utóbb bútorokat, dekorációt vagy lakberendezési szolgáltatást fog vásárolni. A Pinterest ereje az előre tervezésben rejlik. A cégek itt akkor rontják el, ha nem optimalizálják tartalmaikat keresőbarát módon, és nem értik meg, hogy a Pinterest nem közvetlen értékesítési felület, hanem a vásárlói döntés előszobája.
Instagram: Az impulzusvásárlás terepe. A vizuálisan vonzó termékek (divat, beauty, lifestyle) futnak jól, mert a platform érzelmi döntéseket generál. A felhasználó pörget, meglát egy szép ruhát vagy sminket, és egy kattintással meg is veszi. Az erőssége a közvetlen vásárlási lehetőség és az erős közösségi élmény. A cégek gyakran ott hibáznak, hogy túl sokat akarnak edukálni Instán – miközben a közönség gyors, látványos és inspiráló impulzusokat keres, nem hosszú magyarázatokat.
Facebook: A stabil vásárlóközönség platformja, főleg a 30–60+ korosztály körében. Ők kevésbé trendvezéreltek, viszont hajlandóak nagyobb kosárértékben költeni, különösen családi és háztartási kiadásokra. Az erősség a közösségi csoportokban és a célzott hirdetésekben rejlik. A cégek hibája itt az, ha fiatalos, trendi termékekkel próbálják megszólítani a közönséget, miközben a valós vásárlóerő a családos, középkorú rétegnél van.
YouTube: Ez a döntéstámogató platform. A felhasználók itt keresnek review-kat, teszteket, összehasonlításokat, mielőtt drágább terméket vásárolnának. A vásárlói szándék tudatos és alapos. Az erőssége a hosszú formátumú tartalom, ami részletesen bemutatja a termék előnyeit és hátrányait. A cégek ott hibáznak, hogy pusztán reklámvideót tesznek fel, ahelyett hogy valós értéket nyújtó tartalmat készítenének, amely segít a döntésben.
TikTok: A trendek és impulzusvásárlások otthona. Itt a gyors, olcsó, könnyen elérhető termékek mennek jól: konyhai kiegészítők, beauty termékek, divatkiegészítők. Az erőssége az azonnali „FOMO-hatás” és a vírusszerű terjedés. A cégek gyakran ott buknak el, hogy drágább, hosszabb döntési folyamatot igénylő termékeket próbálnak eladni, ami nem illik a platform ritmusához.
Összességében: a Pinterest a tudatos vásárlások terepe, az Instagram és a TikTok az impulzusokra épít, a Facebook a stabil, jómódú vásárlóközönséghez szól, míg a YouTube az alapos, nagyobb értékű döntések előkészítője. Az értékesítés ott bukik meg, ha egy cég rossz platformon próbálja elérni a közönségét: például impulzusvásárlásra optimalizált terméket Pinteresten, vagy hosszabb döntési folyamatot igénylőt TikTokon.
Hogyan segíthet neked a Pinterest és a blogok ?
A Pinterest és a blog kombinációja az egyik legerősebb organikus forgalmi és értékesítési eszköz, mert két alapvető vásárlói igényt fed le: a jövőbeli tervekhez keresett inspirációt, és az alapos információt, ami vásárlási döntéshez szükséges. Egy jól felépített blogcikk a Pinteresten keresztül folyamatosan új látogatókat és vásárlókat hozhat – nem csak napokig, hanem akár évekig. Ez óriási különbség a social media posztokhoz képest, amelyek gyorsan kifutnak.
Kinek van szüksége Pinterestre és blogra?
Kezdő vállalkozóknak, akik online szeretnének ügyfeleket vagy vásárlókat szerezni, de nincs nagy reklámköltségvetésük. A Pinterest és a blog organikus forgalma olcsóbb, hosszabb távon fenntartható.
Szolgáltatóknak (pl. coachok, tanácsadók, kreatív szakemberek), akik szeretnének szakértőként láthatóvá válni. A blog szakmai mélységet ad, a Pinterest pedig eljuttatja az érdeklődőkhöz.
Webshop tulajdonosoknak, akik több eladást szeretnének és szeretnék elérni a tudatosan vásárló közönséget.
Bloggereknek és tartalomkészítőknek, akik hirdetésből, affiliate marketingből vagy saját digitális termékekből szeretnének bevételt.
Azoknak, akik most építik online jelenlétüket, és szeretnék, hogy már az első naptól profi, bevételképes legyen.
Melyik anyagot ajánlom és kinek?
Pinterest Tanfolyam Kombinált Csomag: azoknak, akik szeretnék az alapoktól a profi szintig felépíteni Pinterest stratégiájukat. Ideális kezdőknek és haladóknak is, mert komplett rendszert ad.
A Pinterest Tanfolyam kezdő szinttől megtanít egy platformra, ahol reklámok nélkül is sikeres lehetsz, megelőzheted a versenytársaidat, és olyan tartalommarketing szemléletet kapsz, ami más felületeken is eredményes.
Átfogó Organikus Blog Tanfolyam: ha van ötleted egy blogra (utazás, recept, lifestyle, pénzügy stb.), de nem tudod, hogyan lesz belőle bevétel. Megmutatja a hirdetések, affiliate marketing és termékeladás pontos folyamatát.
Az Átfogó Organikus Blog Tanfolyam az alapoktól tanít, kezdőknek is ideális, megtanít hatékonyan blogposztot írni és felépíteni, fenntartani az olvasók figyelmét, és elsajátíttat egy olyan platformot, amelyet az emberek több mint 70%-a használ naponta.
Pro Pinterest Tanfolyam: ha már működik a Pinterest-fiókod, de szintet akarsz lépni. Haladó stratégiákat kapsz, amelyekkel skálázni tudod a forgalmat és az eladásokat.
Kezdő Webdesign Képzés: azoknak, akiknek van jó tartalmuk, de vizuálisan nem elég erős a megjelenésük. Egy esztétikus, felhasználóbarát weboldal sokszorosára emeli a Pinterest és a blog hatását.
A képzés kezdőtől haladó szintig segít modern, profi blogmegjelenést kialakítani. Neked szól, ha most indulsz, fejlesztenéd meglévő blogod designját, vagy saját kezűleg valósítanád meg ötleteidet egyszerűen.
„2 hónapja nem posztoltam Instagramra, Pinterestről jönnek az ügyfelek.”
„Abszolút ajánlom, nekem ez hozta az igazi áttörést, tudom mihez nyúljak, ha csökkenés is van. Anyukaként pedig az időbeosztásban is nagyon sokat segített, megspóroltam egy csomó időt.”
Összegzés
A Pinterest nem csupán egy inspirációs felület, hanem az egyik legerősebb értékesítési csatorna a digitális világban. Ami kiemeli a többi platform közül, az a felhasználók vásárlási szándéka: a Pinterest felhasználók 40%-kal többet költenek vásárláskor, mint más közösségi média platformokon. Ez nem véletlen, hiszen a Pinterestet a legtöbben jövőbeli projektek, vásárlások és életmód-tervek előkészítésére használják – legyen szó lakberendezésről, divatról, utazásról vagy akár pénzügyi tervezésről.
Míg az Instagramon vagy a TikTokon az impulzus vásárlás dominál, a Pinteresten a vásárlások tudatosak és előre tervezettek. Ez a különbség az, amiért a Pinteresten hirdető és jelenlévő vállalkozások nem csak kattintásokat, hanem valódi ügyfeleket szereznek. Ha mindezt egy bloggal kombináljuk, akkor az organikus forgalom folyamatos és fenntartható lesz: egy jól megírt blogcikk Pinterestre optimalizálva akár évekig hozhat látogatókat és bevételt – szemben a rövid élettartamú Instagram posztokkal vagy TikTok videókkal.
A számok önmagukért beszélnek: a Pinterest és a blog segítségével diákjaim közül sokan jutottak el oda, hogy be tudtak lépni olyan prémium hirdetési hálózatokba, mint a Mediavine vagy a Journey by Mediavine. Mások az első ügyfeleiket szerezték meg a Pinterest-stratégiájuknak köszönhetően, vagy stabil havi bevételt értek el a blogjukból. A Pinterest Manager tanfolyam hallgatóinak több mint 10%-a már az első hónapban ügyfelet szerez.
Ezért éri meg a Pinterestet és a blogokat választani: mert hosszú távú, kiszámítható és folyamatosan növekedő bevételi forrást ad. Nem pillanatnyi hype-ra épül, hanem olyan rendszerre, amely skálázható és fenntartható – a számok és a valós eredmények alapján.
Videó arról, hogy hogyan készült el ez a cikk-Betekintés abba, ahogyan dolgozom:
GYAK – Gyakran ismételt kérdések
1. Miért erősebb a Pinterest vásárlóerőben, mint az Instagram? Mert a Pinterestet jövőbeli vásárlásokra használják, nem pillanatnyi impulzusra.
2. Hány idő után hoz eredményt a Pinterest stratégia? Általában 3–6 hónap alatt épül fel a stabil organikus forgalom.
3. Lehet Pinterestből közvetlenül eladásokat hozni webshopnak? Igen, a Pinterest Shopping funkcióval és jól optimalizált pinekkel.
4. Magyarországon is működik a Pinterest üzleti szempontból? Igen, bár kisebb a közönség, de sokkal kevésbé telített a piac.
5. Miért nem elég csak Instagramra posztolni? Mert az Insta tartalom élettartama rövid (24–48 óra), a Pinteresten viszont évekig forgalmat hozhat egy pin.
6. TikTokon is lehet eladni drágább termékeket? Nehéz, mert ott az impulzusvásárlás dominál. Drágább termékekhez inkább YouTube és Pinterest működik.
7. Hogyan tud segíteni egy blog a Pinterest mellett? A Pinterest forgalmat a blogodra irányítja, ahol hirdetések, affiliate linkek vagy saját termékek értékesíthetők.
8. Kell hirdetni Pinteresten, hogy sikeres legyek? Nem, az organikus stratégia is működik, de a hirdetés gyorsítja a folyamatot.
9. Milyen termékek mennek a legjobban Pinteresten? Divat, beauty, lakberendezés, DIY, utazás, receptek, pénzügyi tippek.
10. Mennyi időt kell foglalkozni Pinteresttel hetente? Napi 15–30 perc aktív kezelés már elegendő lehet a hosszú távú eredményekhez.
Ha te is vállalkozóként keresed az utadat ebben a közegben, akkor valószínűleg már megtapasztaltad: nem elég posztolni valamit az Instagramra vagy feltölteni egy terméket a weboldalra. A siker ott kezdődik, amikor pontosan tudod, kiknek szól a tartalmad, honnan jönnek a nézőid, és mit keresnek nálad.
Ebben a cikkben lépésről lépésre megmutatom, hogyan találod meg a fizetőképes közönséged online, hogyan építs tudatos rendszert a tartalomgyártás és forgalomterelés mögé, és hogyan illeszkedik ebbe a Pinterest mint marketingeszköz.
1. Miért kulcsfontosságú, hogy tudd, honnan jönnek a nézőid?
Ha most csak a közösségi médiára vagy a “posztolj többet” megközelítésre építesz, az a lehető legdrágább és legidőigényesebb módja annak, hogy vevőket szerezz. A kulcs nem az, hogy mindenhol jelen legyél, hanem az, hogy tudd: honnan jön a minőségi forgalom. És itt jön a képbe a statisztika.
👉 Példa egy tanítványomtól:
“Tegnap volt az első olyan, hogy a facebook csoporthoz csatlakozásnál azt válaszolta valaki, hogy a pinteresten talált rám. Nagyon megörültem neki🥰.” – Andi, kézműves webshop tulajdonos
2. Hogyan ismered fel, ki a te fizetőképes vevőd?
Sokan úgy kezdenek el vállalkozni, hogy van egy ötletük, van egy termékük – de nincs pontos képük arról, kinek szól ez az egész. Az online térben azonban nem azok fognak vásárolni, akik “kedvelnek” téged, hanem azok, akik problémával küzdenek, és megoldást keresnek rá – azonnal.
Mit jelent a fizetőképes vevő?
Tudja, hogy problémája van
Aktívan keres megoldást
Van rá pénze
Már vásárolt hasonlót, vagy fontolgatja
Értékeli az időmegtakarítást és a minőséget.
👉 Ő nem feltétlenül az Instagram követőd. Sőt, gyakran teljesen ismeretlen lesz, aki a keresőből vagy Pinterestből jön, meglátja, amit kínálsz, és ha megfelelő a weboldalad és az üzeneted, vásárol.
Mitől látod, hogy nem fizetőképes a célcsoportod?
Csak reagálnak a tartalmadra, de nem kattintanak tovább
Folyton akcióra várnak
Kérdeznek, de nem döntenek
Csak tanulni akarnak, de nem akarnak megoldást megvenni
Ezért fontos, hogy ne csak elérj embereket – hanem olyan embereket érj el, akik vásárlási szándékkal keresnek.
És itt jön be a képbe a Pinterest…
3. Mi az a Pinterest, és kik használják?
A Pinterest egy vizuális keresőmotor, amit ma már több mint 520 millió aktív felhasználó használ havonta – többségük nő (több, mint 70%), 25–44 év közötti korosztály, akik konkrét vásárlási szándékkal keresnek.
Miért számít ez? Mert ha a célcsoportod nők, anyák, otthon dolgozó vállalkozók, kreatív iparban tevékenykedők, coachok, szolgáltatók – akkor az ő döntési folyamataikban a Pinterest kritikus szerepet játszhat.
4. A 10 legnépszerűbb niche Pinteresten 2025-ben
Mielőtt időt és energiát fektetnél a Pinterest stratégiádba, elengedhetetlen, hogy tudd: mely témákra van valódi kereslet a platformon. Nem minden niche egyformán működik – van, ahol brutálisan gyors a növekedés, míg máshol hiába posztolsz, alig jön reakció.
A Pinterest nem a “szerencsén” múlik, hanem a keresési szándékon. Az emberek tudatosan használják – és bizonyos témákban milliós a havi keresésszám. Ha ezek közül valamelyikhez kapcsolódik a vállalkozásod, akkor kvázi “ingyen forgalmat” hagysz az asztalon, ha nem vagy jelen.
Ezért szedtem össze azt a 10 top nichet, ami 2025-ben uralja a Pinterestet – hogy lásd, hova érdemes pozícionálni a terméked, tanácsadásod vagy digitális szolgáltatásod.
DIY és kreatív hobbi
Otthon dekor és lakberendezés
Receptek és főzés
Divat és stílus
Egészséges életmód, fitness
Anyaság, gyereknevelés
Pszichológia és önfejlesztés
Blogging és online vállalkozás
Esküvő és rendezvényszervezés
Digitális termékek (pl. sablonok, tanfolyamok)
Ha a vállalkozásod bármelyikhez kapcsolódik, akkor Pinterest nélkül lemaradsz a vásárlási döntés előtti első lépésnél.
+ BÓNUSZ info: Mikro nichek, ahol kevés a verseny – de magas az átkattintási arány
Nem csak a nagy, trendi témák tudnak forgalmat hozni. Vannak olyan mikro nichek, ahol a Pinterest-felhasználók nem csak inspirálódni jönnek, hanem konkrét megoldásra vágynak. Ezekben a kategóriákban gyakran nincs is elég jó minőségű tartalom – így, ha most lépsz be, akár pár jól célzott pin is az első helyre kerülhet.
Ezek a mikro nichek 2025-ben kiemelkedően teljesítenek:
Pénzügy és pénzkezelés nőknek – pl. költségvetés tervezés, passzív bevétel, digitális termékekből élni – Átkattintási arány akár 15–20% is lehet egy jól optimalizált pin-nél
Online vállalkozás indítása anyaként – időbeosztás, otthon végezhető munka, digitális marketing – célzott, motivált közönség, gyakran vásárlásra kész
Digitális termékek készítése – pl. sablonok, e-bookok, mini kurzusok – az érdeklődők már keresik, hogyan tudnának belépni ebbe a világba
Mentális egészség, szorongáskezelés, journaling – egyre többen keresnek konkrét gyakorlatokat, letölthető eszközöket – nagyon jól működnek az ingyenes lead mágnesek (pl. munkafüzet, 5 napos kihívás)
Minimalista életmód és rendszerezés – kis lakás, időmenedzsment, “slow living” témákban elképesztő lojalitás van
Fenntartható életmód, természetes otthonápolás – kis közönség, de nagyon elkötelezett – gyakran vásárolnak Etsy vagy kézműves boltokból
Miért fontos ez neked?
Mert ha a témád nem a mainstream Pinterest világába tartozik (divat, lakberendezés, receptek), akkor sem vagy hátrányban. Sőt. Egy jól célzott mikro niche stratégiával gyorsabban jutsz el valódi vásárlókhoz, mint a tömegek között elveszve.
Ezekhez a témákhoz egyébként megtanulod az alap stratégiákat.
5. MIRE tudod használni a Pinterestet vállalkozóként 2025-ben?
a) Forgalomterelés a weboldaladra A Pinterest nem csak lájkokat hoz – hanem kattintásokat. Olyan, mint a Google, csak vizuális. Az emberek keresnek, megtalálják a pin-edet, és továbbmennek a weboldaladra, blogodra vagy termékoldaladra.
b) Social media oldalaid növelése Pinterestről tudsz Instagramra vagy TikTokra forgalmat küldeni, ha jól használod a CTA-kat és linkeket. Erre viszont megfelelő stratégia kell, ahol tudod, hogyan használhatod a linkeket újra, milyen gyakran lehet ismételni őket és egyáltalán: hogyan tudsz eredényessé válni egy új platformon?
c) Email listád növelése Használj Pinterestet lead mágnesek terjesztésére – pl. ingyenes e-book vagy sablon hirdetése pin formában.d) Értékesítés és passzív bevétel Digitális termékeket, tanfolyamokat, Etsy boltodat is forgalmazhatod pin-eken keresztül – vásárlási szándékkal érkező embereknek.
„Már az első hét után 500+ kattintást hozott a Pinterest, pedig csak három pin-t raktam ki. A tanfolyam mindent megmutatott, amit máshol nem mondanak el.” – Dóri, coach és digitális termék készítő
🧠 Pinterest + AI – A jövő vállalkozói csomag Ez a haladóbb tananyag megmutatja, hogyan használd a mesterséges intelligenciát és a Pinterestet együtt: pin-írás, trendfigyelés, kulcsszókutatás, automatizálás.
7. Hogyan állítsd össze a saját Pinterest stratégiád?
Határozd meg a célközönségedet – használj buyer persona sablonokat.
Kutatás: keresd meg, mire keresnek rá Pinteresten a témádban (ehhez kapsz eszközöket a tanfolyamokban).
Készíts blogbejegyzéseket, tartalmakat, amelyeket pin formájában tudsz népszerűsíteni.
Tervezz pin-eket vizuálisan vonzó formában (Canva sablonokat is kapsz a tanfolyamban).
Építs automatizált rendszert, hogy ne neked kelljen naponta manuálisan foglalkozni vele.
8. Záró gondolat – Te melyik forgalmat szeretnéd?
Az ideális vevő nem random pörget TikTokot – hanem célzottan keres megoldást, és hajlandó fizetni is érte. A Pinterest pontosan ezt a típusú embert éri el.
Szeretnéd tudni, hogyan írhatnál emberi blog posztokat mindössze egy óra alatt? Itt az ideje, hogy megismerkedj a ChatGPT promptolás hatékonyságával!
Hogyan spórol a ChatGPT időt a blogírással?
Automatizáció: A Jövő Kulcsa
Amikor elkezdtem használni a ChatGPT-t, azonnal észrevettem a hatalmas változást. Órákat spórolok hetente azzal, hogy ezt az egy dolgot megváltoztattam a munkámban! Semmi más nem történt, mint hogy elkezdtem egy kicsit okosabban dolgozni. Úgy döntöttem, hogy amit tudok, azt automatizálom. Amit nem muszáj nekem megírni, mert már vannak rá mintáim, azokat hagyom, hogy valaki más csinálja meg helyettem. És hogy ki ez a más? Hát nem más, mint a ChatGPT.
Miért érdemes ChatGPT-t használni?
Hogyha megnézitek, amikor betápláljátok a megfelelő promptot, a ChatGPT megállás nélkül dolgozik. Ez azt jelenti, hogy ha megadom neki a megfelelő paramétereket – mit szeretnék, hova, mennyit, mit, hogyan, milyen stílusban – akkor ő legyártja nekem pillanatok alatt azokat a tartalmakat, amikre szükségem van. Ezek a tartalmak például lehetnek blogbejegyzések, mint például ez a blog post, amit szintén a ChatGPT-vel és egy korábbi videómnak az összességével készítettem, vagy akár Pinterest Pin leírások.
Hetente több száz tartalmat teszek ki, ehhez pedig szükségem van arra, hogy ezt a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban csináljam meg. A ChatGPT promptolás ebben nyújt hatalmas segítséget.
ChatGPT promptolás: A hatékony blogírás titka
A megfelelő promptolás fontossága
Ahhoz, hogy a ChatGPT igazán hatékonyan működjön, elengedhetetlen a megfelelő promptolás. A jó promptok kulcsfontosságúak, hogy a ChatGPT pontosan azt a tartalmat generálja, amire szükséged van. Íme néhány tipp, hogy hogyan hozz létre hatékony promptokat:
Pontos instrukciók: Legyen világos, mit szeretnél elérni. Például: “Írj egy blogbejegyzést arról, hogyan használhatjuk a ChatGPT-t Pinterest marketing segítségként.”
Részletes paraméterek: Adj meg minden fontos részletet, mint például a stílust, a hosszúságot, a célt és a közönséget.
Példák használata: Mutass példákat a korábbi munkáidból, hogy a ChatGPT jobban megértse a stílust és az elvárásaidat.
Hogyan használhatod a ChatGPT-t a saját vállalkozásodban?
A ChatGPT-t nem csak blogbejegyzésekhez használhatod, hanem számos más tartalomhoz is. Íme néhány példa:
Amióta elkezdtem használni a ChatGPT-t, a munkám sokkal hatékonyabb lett. Például, a Pinterest marketing tanfolyamomhoz rengeteg leírást kellett készítenem. A ChatGPT segítségével ezek a feladatok percek alatt elkészülnek, így több időm marad a stratégiai feladatokra.
Hogyan cáfoljuk meg a ChatGPT elleni ellenérveket?
Gyakran hallani olyan véleményeket, hogy a ChatGPT nem jó semmire, és hogy aki nem promptol jól, annak nem is tud segíteni a platform. Az igazság az, hogy a ChatGPT egy eszköz, ami a megfelelő használat mellett rendkívül hatékony lehet. A jó promptokkal csodákat lehet elérni, és a tartalmak minősége nem fog csorbát szenvedni.
Hogyan kezdj hozzá a ChatGPT használatához?
Első lépések
Regisztráció: Regisztrálj a ChatGPT platformon.
Tanulás: Nézd meg az oktatóanyagokat és példákat a jó promptolásra.
Gyakorlat: Kezdd el használni a ChatGPT-t a saját projektjeidben.
Hasznos források és tananyag:
A Konvertálj Pinteresten Tanfolyam
Szeretnéd elsajátítani mindazokat a technikákat és módszereket, amelyekről ebben a cikkben olvashattál? A Konvertálj Pinteresten tanfolyamminden szükséges tudást és eszközt biztosít, hogy hatékonyan használd a Pinterestet és a ChatGPT-t a saját vállalkozásodban. Fedezd fel a lehetőségeket, és tanuld meg, hogyan növelheted meg a láthatóságod és konverzióidat a legújabb digitális marketing technikák segítségével.
Konklúzió
A ChatGPT promptolás segítségével hatékonyabban és gyorsabban készíthetsz blogbejegyzéseket, így több időd marad a vállalkozásod egyéb fontos feladataira. Ne hagyd, hogy a blogírás túl sok időt vegyen el tőled – próbáld ki a ChatGPT-t, és tapasztald meg a különbséget!
Tudásanyag tőlem
Ha további információkat és útmutatást keresel, a következő blogbejegyzéseim is hasznos források lehetnek:
Ezek a források segítenek tovább bővíteni ismereteidet és megérteni a digitális marketing világát, így hatékonyabban tudod majd felhasználni a ChatGPT előnyeit a saját vállalkozásodban.
Elérhetőségek
Ha bármilyen kérdésed van, vagy segítségre van szükséged, ne habozz kapcsolatba lépni velünk az alábbi elérhetőségen: info@pinterestmagyaroknak.hu.
Közösségi Média
Ne felejtsd el követni minket a közösségi médiában is, ahol további hasznos tippeket és trükköket osztunk meg:
Tarts velünk, és tegyük hatékonyabbá a blogírást együtt!
Hoztam 7 okot, amiért érdemes komolyan fontolóra venni a Pinterest használatát a vállalkozásod számára.
Rólam:
Karmen vagyok, Pinterest stratégia, a Pinterest Magyaroknak alapítója. 2020 óta foglalkozom Pinterest marketinggel és azzal, hogy vállalkozásoknak segítsek fejlődni egy olyan platform segítségével, ahol nem kell énmárkára és founder contentre hagyatkozni a siker érdekében.
Ahogy sokatoknak, nekem is nehéz volt a saját arcommal és hangommal videókat készíteni, így alternatív megoldást kerestem, ahol lehetőségem volt a nézőket átirányítani egy másik platformra és konvertálni őket. Így jött az életembe a Pinterest és tanultam meg, hogy egy platform, amit sokan nem tartanak túl “szexinek”, hogyan előzi meg a TikTokot és Instagramot konverzióban és a gerince rengeteg vállalkozásnak.
Ebben a bejegyzésben szeretném bemutatni nektek azt a 7 dolgot, amit a legtöbben nem tudnak még a Pinterestről, pedig nagyon fontos lenne annak érdekében, hogy sikerre tudják vinni a vállalkozásukat 2024-ben.
A Pinterest egy vizuális keresőmotor és könyvjelző eszköz, amely lehetőséget nyújt vállalkozások számára, hogy képeken és videókon keresztül népszerűsítsék termékeiket, szolgáltatásaikat és ötleteiket. Ha még nem ismered, hogyan használhatja ki egy vállalkozás a Pinterestet, hoztam néhány alapvető információt és tippet, amely segíthet megérteni ennek a platformnak a működését és előnyeit:
Mi a Pinterest és hogyan működik?
Vizuális tartalmak: A Pinterest lehetővé teszi, hogy vizuális tartalmakat (képeket és videókat) hozz létre és ossz meg, amelyeket “pin”-nek neveznek. Ezek a pin-ek gyűjteményekbe, úgynevezett “táblákba” rendezhetők, amelyek témák szerint csoportosíthatóak.
Felfedezés és inspiráció: A felhasználók a Pinterestet inspirálódni használják vásárlás előtt (80%-a a vásárlóknak ezzel a céllal érkezik), legyen szó lakberendezésről, receptekről, esküvői inspirációról vagy akár üzleti stratégiákról. A vállalkozásod számára ez egy ideális lehetőség, hogy célzott tartalmakkal érd el a kívánt közönséget.
Forgalom generálása: Minden pin tartalmazhat egy linket, ami közvetlenül a vállalkozásod weboldalára irányít. Ez kiváló eszköz a weboldalad forgalmának növelésére és potenciális vásárlók vagy ügyfelek bevonzására.
Miért hasznos a Pinterest egy vállalkozásnak?
Célcsoport elérése: A Pinterest különösen népszerű a női felhasználók körében, így ha a terméked vagy szolgáltatásod főként nőket céloz, ez a platform különösen hasznos lehet. A Pinterest segítségével pontosan elérheted azt a demográfiai csoportot, amely leginkább érdeklődik a vállalkozásod iránt.
Márkaépítés: A Pinterest segítségével erősítheted a vállalkozásod márkaképét. A vizuálisan vonzó képek és videók segítenek abban, hogy a potenciális vásárlók jobban megismerjék és megbízzanak a márkádban.
Eladások növelése: A Pinterest direkt linket kínál a webshopodhoz, így a felhasználók közvetlenül vásárolhatnak a platformról, növelve ezzel az eladásokat.
Tartalom élettartam: A Pinteresten megosztott tartalmak hosszú élettartamúak; a jól megtervezett pin-ek hónapokig vagy akár évekig is hozhatnak látogatókat az oldaladra. Ilyen lehetőséged nem lesz máshol.
Hogyan kezdj hozzá?
Hozz létre egy üzleti profilt: Regisztrálj egy üzleti profilra a Pinteresten, hogy hozzáférj statisztikákhoz és reklámozási lehetőségekhez.
Készíts táblákat: Hozz létre témák szerint rendezett táblákat, amelyek tükrözik vállalkozásod tevékenységét és érdeklődési körét.
Készíts minőségi pineket: A siker kulcsa a minőségi, vizuálisan vonzó tartalom. Használj magas felbontású képeket és világos, informatív leírásokat.
Optimalizáld az oldalad: Használj kulcsszavakat a pin-ek és táblák leírásaiban, hogy jobban megtalálhatóak legyenek a keresések során.
Elemzés és finomítás: Figyeld a Pinterest Analytics adatait, hogy láthasd, melyik pin-ek működnek jól, és finomítsd a stratégiádat ennek megfelelően.
Most pedig a 7 fő téma következik, amit már kicsit érintettünk:
1. Pénzkereseti lehetőség (indirekt módon)
A Pinterest nem csupán egy inspirációs forrás; kiváló platform arra is, hogy támogasd a vállalkozásod növekedését. A képek és táblák segítségével könnyedén bemutathatod termékeidet vagy szolgáltatásaidat, így növelve az értékesítési esélyeidet. A látogatók közvetlenül a webshopodra kerülhetnek, ahol már csak egy kattintás választja el őket a vásárlástól.
2. Keresőmotor, nem social media
A Pinterest egy viselkedés alapú keresőmotor, ahol termékeket, megoldásokat és inspirációt keresel, nem pedig személyes kapcsolatokat építesz. Itt nem szükséges magadat bemutatnod, csak a tartalmad beszél helyetted.
3. Alacsony konkurencia
Habár a Pinterest magyarul is elérhető, sokan még mindig nincsenek tisztában ezzel. A platformon jelenleg 2-2.5 millió magyar felhasználó található, akik aktívan vásárolnak és keresnek termékeket, így itt még mindig kevés a verseny.
A Pinterest tökéletes hely a webshopod népszerűsítésére. A képek mellett linkelheted is a termékeidet, így közvetlenül a vásárlás felé irányíthatod a potenciális ügyfeleket.
5. Weboldal és social media népszerűsítése
Minden pinhez csatolhatsz egy linket, ami átirányítja a látogatókat a weboldaladra vagy más social media felületeidre. Ezáltal növelheted weboldalad forgalmát és online láthatóságodat.
6. Nincs szükség fizetett reklámokra
A Pinteresten egy jól megtervezett organikus marketingstratégia segítségével akár többszázezer látogatót vonzhatsz a weboldaladra havonta, anélkül, hogy egy fillért is költenél reklámokra.
7. Hosszú élettartamú tartalom
Ellentétben más social media platformokkal, ahol a tartalmak gyorsan elavulnak, a Pinteresten a bejegyzéseid hosszú távon is folyamatosan generálhatnak forgalmat, így egy-egy jól sikerült poszt éveken át hozhat új látogatókat.
Miért a Pinterest a tökéletes választás, ha nőket céloz meg a vállalkozásod?
Több mint 70% a női felhasználók aránya a Pinteresten, ami kiemelten fontossá teszi ezt a platformot minden olyan vállalkozás számára, amelyik elsősorban nőket szeretne megszólítani. A női felhasználók aktívan keresik az új ötleteket, trendeket és termékeket, ami ideális lehetőséget biztosít a cégek számára, hogy hatékonyan kommunikáljanak és értékesítsenek.
A Pinterest használata tehát nemcsak innovatív és kevésbé zsúfolt teret kínál, hanem egy olyan stratégiai előnyt is, amely hosszú távon segíthet a márkád építésében és az értékesítés növelésében. Ne hagyj ki ezt a lehetőséget, kezdj el Pinteresten is megjelenni!
Személyes konzultációért és stratégiai tervezéssel kapcsolatban az info@pinterestmagyaroknak.hu email címen tudtok érdeklődni.
Ebben a szűk térben nemcsak a falak voltak közel hozzám, hanem a pénzügyi korlátok is: álmaim megvalósítását egy alacsony fizetésű munka nehezítette, amely több adósságot hozott, mint vagyont. Ekkor döntöttem úgy, hogy itt az ideje szakítani a láncokkal, amik megkötöznek, és megvalósítani azt, amiért valóban érdemes élni.
Harmincas éveim elején járva, úgy éreztem, választanom kell a kényelmes, de monoton életmód, és az ismeretlenbe ugrás kockázata között. Ebben a blog posztban megosztom veletek, hogyan döntöttem én az utóbbi mellett, és hogyan változtatta meg az életemet a Pinterest és a vállalkozói szellem.
1. Az álmok megvalósításának felismerése
Egy nap ráébredtem, hogy bár munkát mindig találok, az álmaimat csak én tudom megvalósítani. Ez a felismerés volt az első lépés ahhoz, hogy merészebb döntéseket hozzak. Nem akartam többé csak sodródni az árral, hanem aktív részese akartam lenni az életemnek, megvalósítani azt, amit igazán szeretnék.
Nem mondom, reszkettem az elején, de tudtam: Megpróbálni mindig jobb, mint utólag bánkódni.
2. A Pinterest felfedezése
A változás útján egyik meghatározó lépésem volt, hogy megtanultam jól használni a Pinterestet. Ez a platform kiváló eszköz arra, hogy inspirációt gyűjtsünk, de számomra ennél sokkal többet jelentett.
Fél év elteltével már annyi tapasztalatom és követőm gyűlt össze, hogy felmondtam a korábbi, biztos állásomat. Nem sokkal később egy olyan állásajánlatot kaptam, amely Social Media Management pozíció volt, heti 15 órás munkaidővel, ugyanannyi fizetéssel, mint amit korábban 40 órában keresetem.
Miért fontos Pinterest marketing a vállalkozásoknak?
A Pinterest különösen fontos eszköz lehet a vállalkozások számára, mivel a platformon történő aktív jelenlét jelentős mértékben növelheti a márkák láthatóságát. A következőkben kiemelkedő okok, amiért a vállalkozásoknak érdemes Pinterestet használniuk:
Forgalomgenerálás: A Pinterest egyik legnagyobb előnye, hogy közvetlen forgalmat generálhat a vállalkozás weboldalára. A felhasználók gyakran kattintanak a pin-ekre, hogy többet tudjanak meg egy termékről vagy szolgáltatásról, így közvetlenül az érintett vállalkozás weboldalára/social media felültére jutnak. Ehhez pedig csak egy üzleti profil kell, nincs semmilyen kikötés hozzá.
Célzott Pinterest marketing: A Pinterest lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy specifikus célközönséget érjenek el. A platform algoritmusa az egyes felhasználók érdeklődési körének megfelelő tartalmakat jeleníti meg, így a vállalkozások pontosabban célzott marketingtevékenységet folytathatnak.
Itt nem látunk teljesen random dolgokat, csak azt, amire rákeresünk és a már korábbi keresésünknek, érdeklődési körünknek megfelel.
Márkaépítés: A vizuális tartalmak segítségével a vállalkozások erősíthetik márkájukat, kiemelhetik annak egyediségét, és érzelmi kapcsolatot alakíthatnak ki a fogyasztókkal. A Pinteresten megosztott képek és videók segíthetnek abban, hogy a vállalkozások hitelesen kommunikálják márkájuk értékeit és vízióját és segítsenek abban, hogy a néző körbe legyen mozgatva weboldal és social media platformok között, ezzel elérve a még magasabb konverziós számot és a komplex ügyfél élményt.
3. Vállalkozói karrierem kezdete
Amint vállalkozóként elkezdtem dolgozni, szinte robbanásszerűen nőtt az ügyfélköröm. Fél év alatt annyi megrendelésem volt, hogy többet már nem is tudtam vállalni. Az ügyfeleimmel együtt sorra értünk el sikereket, ami még inkább megerősített abban, hogy jó döntést hoztam.
Itt még delegálni nem tudtam, így volt egy limitem. Ez viszont ma már nem létezik, mivel van egy fantasztikus csapatom, akikkel Pinterest Oldalakat managelünk. Amennyiben neked vagy a cégednek szüksége van személyre szabott Pinterest tanácsadásra vagy oldal managementre, az info@pinterestmagyaroknak.hu email címen tudtok jelentkezni.
4. Nemzetközi siker és a Pinterest hatása
A nemzetközi ügyfelek megszerzése és a cikkeink Google első oldalán való indexelése igazán meghatározó volt. Ezenfelül a Pinterest oldalaim is hihetetlen népszerűségre tettek szert, havi 500,000-től 1,000,000 látogatásig növekedtek. Ez nemcsak megerősítést jelentett számomra, hanem új lehetőségeket is nyitott a globális piacon.
Egyik kedvenc példám, amikor sikerült londoni belsőépítész cégnek kanadai ügyfelet szereznünk, akikkel több díjat is megnyertek, illetve már a harmadik projektet készítik közösen.
5. Új vágyak és a Pinterest Magyaroknak
2022 szeptemberében újra vágytam valami nagyobb kihívásra. Ekkor jött az ötlet, hogy létrehozom a “Pinterest Magyaroknak” platformot, ahol több mint 300 vállalkozót indítottam el Pinteresten egyetlen év alatt. Ez a projekt nemcsak hogy szenvedélyprojektté vált számomra, de lehetőséget adott arra is, hogy másokat segítsek álmaik elérésében.
Az álmok megvalósítása nem könnyű út, de minden lépése hihetetlenül kifizetődő. Ha hiszünk magunkban és kihasználjuk a rendelkezésre álló erőforrásokat, mint amilyen a Pinterest is, akkor valóban képesek vagyunk megváltoztatni az életünket. Én ezt tettem, és bízom benne, hogy a történetem inspirál titeket is, hogy ti is merjenek nagyot álmodni és fejleszteni a vállalkozásotokat.
Ne felejtsétek el megnézni az Instagram oldalunkat: pinterestmagyaroknak néven találjátok!
Na nem! Viszont elsodort 2023 és noha repülök 2024-el, imádok blogolni, imádok írni és úgy döntöttem ebből rendszert csinálunk. Így megérkezett 2024 első bejegyzése Gyakori Kérdésekről Pinterest témában és arról fogunk beszélni miért éri meg Pinterestet használni 2024-ben!
Vágjunk bele!
A Pinterest egy vizuális felfedező eszköz, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy inspirációt találjanak és ötleteket gyűjtsenek különböző témákban, mint például receptek, lakberendezés, divat, és kb bármi, amit el tudtok képzelni és a felhasználók feltöltötték.
De mi is pontosan a Pinterest és hogyan tudod a legjobban használni? Remek gondolat, és annál komplexebb, minél tovább meditálunk rajta, így elhoztam nektek a leggyakoribb kérdéseket: Válaszokkal.
Mi a Pinterest? Miért Éri Meg Pinterestet Használni 2024-ben?
A Pinterest egy vizuális keresőmotor, ahol a felhasználók “pin-eket” hozhatnak létre és kezelhetnek tematikus gyűjteményeken keresztül táblákban a profiljukon. Ezek a pin-ek képek és videók lehetnek linkekkel, amelyek az internet bármely pontjára vezethetnek. Tehát minden egyes linkkel át tudjuk irányítani a nézőt az ajánlatunkhoz és tudunk neki értékesíteni. A Pinterest segítségével könnyen megtalálhatod az inspirációt és és a legjobb ötleteket rengeteg érdeklődési területre.
Hogyan Kezdjem El Használni a Pinterestet?
A kezdéshez egyszerűen regisztrálj egy üzleti fiókot a Pinteresten egy e-mail címmel, Facebook vagy Google fiókkal. Miután beállítottad a profilodat, kezdhetsz pin-eket böngészni, saját pin-eket hozzáadni, és táblákat létrehozni az ötleteid szervezésére és optimalizálni. A Pinterest az érdeklődési körödnek megfelelő pin-eket is javasolni fogja, így könnyedén találhatsz új inspirációt, ráadásul remekül tudod formálni a vállalkozásodhoz illően.
Tudjátok: Kutya, cica képeket/videókat nem mentünk, ha nem használjuk őket.
Mi a Különbség a Pin és a Tábla Között?
A “pin” egy egyedi kép vagy videó, amit a Pinteresten megoszthatsz vagy menthetsz, legtöbb esetben linkkel van ellátva, ezzel segítve, hogy a megfelelő blog bejegyzéshez, termékhez, ajánlathoz érkezel. A “tábla” pedig egy gyűjtemény, amibe ezeket a pin-eket rendezheted tematikus csoportokba, szintén optimalizálva, a legmagasabb elérések érdekében. Például létrehozhatsz egy táblát “Kertészeti Ötletek” címmel, és ebbe gyűjtheted az összes kertrendezési inspirációt.
Hogyan Menthetsz Pin-eket a Pinteresten?
Amikor egy pin-t megtalálsz, amit szeretnél menteni, kattints a “Mentés” gombra a pin fölött. Ekkor kiválaszthatod, melyik táblára szeretnéd menteni. Ha még nincs táblád, gyorsan létrehozhatsz egyet közvetlenül ebben a lépésben. Könnyű, igaz?
Hogyan Szerezhetek Több Követőt a Pinteresten?
A követőszám egyáltalán nem fontos a Pinteresten, mivel a felhasználók nagy része nem a Home Feeden kezd el böngészni, hanem azonnal kulcsszavakkal nézi azt, amire éppen szüksége van, így a TE fókuszodnak is azon kell lennie, hogy a megfelelő kulcsszavakkal elérd a nézőidet.
Jó dolog, ha vannak követőid, de nem ez fogja eldönteni sikeres-e a Pinterest oldalad.
Miért Éri Meg Pinterestet Használni?
A Pinterest nem csak inspirációt kínál, hanem segít rendszerezni az ötleteket, növelni a weboldalad látogatottságát, illetve az eladásaidat,, ha üzleti szempontból használod. Egyedülálló vizuális keresési képességekkel rendelkezik, amelyek segítenek felfedezni és tervezni projekteket, álomutazásokat, eseményeket és bármit, amire igényed van és megtalálható a platformon.
Arról nem is beszélve, hogy a felhasználók kb 80%-a vásárlási céllal jön, hiszen a jövőjét tervezi itt, nem a múltba próbál visszatekinteni, ahogy pl. Az Instagramon szokás.
Hogyan Használhatom Üzleti Célokra a Pinterestet?
Ha üzleti profilt hozol létre a Pinteresten, hozzáférhetsz különféle marketingeszközökhöz, beleértve a statisztikákat és a hirdetéseket (mondjuk erre kb szükséged sem elsz egy jó stratégiával). A Pinterest egy kiváló platform arra, hogy növeld a márkád ismertségét, vezess forgalmat a weboldaladra, és elősegítsd termékeid vagy szolgáltatásaid eladását.
Kezdd azzal, hogy létrehozol vonzó és informatív pin-eket, amelyek közvetlenül a weboldaladra vagy online boltodra irányítják a felhasználókat, miután optimalizáltad a profilod és megtaláltad a megfelelő kulcsszavakat. Törekedj a rendszerességre és arra, hogy ne havonta egyszer posztolj, mivel akkor nem fogsz növekedni.
Ne feledkezz meg arról sem, hogy a tartalmaid a Pinteresten akár évekig élnek, nem csak napokig, mint a többi platformon (TikTok, Instagram), így lehetőséged van hosszútávon forgalmat, nézőket és vásárlókat szerezni.
Milyen Biztonsági Intézkedéseket Kell Megfontolnom?
Erről talán nem is kéne beszélnünk, de mégis fontos, hiszen nem mindenki feketöves az internethasználatban.
Mint minden online platformon, a Pinteresten is fontos, hogy óvatosan kezeld a személyes információidat és figyelj a biztonságra. Kerüld a személyes adatok, például telefonszám vagy cím megadását a nyilvános profilodon vagy pin-jeidben. Használj erős jelszavakat, és légy óvatos minden olyan linkkel kapcsolatban, amire rákattintasz, mivel ezek rosszindulatú tartalmakhoz is vezethetnek.
Végső Gondolatok
A Pinterest egy kiváló eszköz az inspirációhoz, az ötletek megosztásához és a közösségi kapcsolatok építéséhez. Akár személyes érdeklődésre használod, akár üzleti céllal, a fenti tippek segítségével maximalizálhatod a Pinteresten eltöltött időd hasznát. Noha sokan azt gondolják csak képmentegető program, ha helyesen használjuk, képmentés helyett termékeket, szolgáltatásokat és élményeket tudunk értékesíteni azoknak, akik napi szinten böngésznek rajta.
Vállalkozási ötletek tömege fut át a fejeden naponta, mégsem tudod, hogyan is kezdj bele? Tele vagy kreativitással, és lendülettel, mégsem tudod hol lehetne a legjobban megmutatni a vállalkozásod? Az is lehet, hogy épp a mérleg másik oldalán állsz: Keresed a legjobb vállalkozási ötleteket, miközben nem tudod, hogyan kéne előre menni.
Voltam mindkét oldalon, és be kell valljam: egyik sem jobb a másiknál. Egyrészt úszunk abban, hogy a sikeres vállalkozók mit csinálnak, mi a “sikeres vállalkozók 7 szokása” vagy a napi rutinja egy-egy már bejáratott vállalkozásnak, és azt érezzük: iszonyatosan le vagyunk maradva. Nem vagytok lemaradva semmiről.
Akkor sem, ha rengeteg ötletetek van, és nem tudjátok, hogyan kezdjetek neki vagy egyáltalán milyen lépéseket érdemes megtenni annak érdekében, hogy előrébb jussatok a céljaitokkal, és elindítsatok egy vállalkozást, és akkor sem, ha már megvan az induló vállalkozás, amit támogatni szeretnétek online jelenléttel, mégsem tudjátok, hogyan kezdjetek bele.
Ennek a blogbejegyzésnek két alappillére lesz. Az egyik, ahol megbeszéljük, hogyan működik induló vállalkozások támogatása Pinteresttel (ergo, itt már van egy oldalatok), és azon meditáltok, hogyan tudjátok beindítani a vállalkozásotokat Pinteresten: Mi a sikeres vállalkozások titka?
A másik pedig: Hogyan válasszatok olyan vállalkozási formát és tartalmat, amit kedvel a Pinterest? Naponta írtok nekem üzeneteket arról, hogy szeretnétek belekezdeni a Pinterestbe, de nem tudjátok hogyan! Nem akartok terméket árulni, nincsen még szolgáltatásotok…Talán fényképeket kéne lementeni és feltölteni? Az nem megy. De ezt már ti is tudjátok.
Viszont rengetegen érdeklődtök a blogok iránt. Mióta tudjátok, hogy nekem mekkora sikerem lett a sajátommal, és mióta azt is tudjátok, hogy akár magyar nyelven is tudtok vele pénzt keresni, bezsongtatok. És eddig nem volt igazán válasz erre. Ezt fogjuk elkezdeni boncolgatni ebben a cikkben. Azt, hogy hogyan tudjátok kihasználni a weboldalatokat a legjobban arra, hogy segítsen nektek még több bevétel elérésében, még több néző elérésében és még több feliratkozó beszerzésében.
Mindenben, amire egy kezdő vállalkozásnak szüksége van, és ami segít a vállalkozási ötletek részletesebb kidolgozásában és abban, hogy megértsétek miért jó, és hasznos a Pinterest nektek is, mint vállalkozóknak, nem csak, mint felhasználóknak!
Vágjunk is bele, nézzük meg, hogyan tudjátok kihozni a legtöbbet saját magatokból, illetve az induló vállalkozásotokból! Vállalkozási ötletek azoknak, akik élnek-halnak a Pinterestért vagy szimplán csak a párjuk halálra fárasztja őket vele! Tudom, hogy ti is itt vagytok!
Vállalkozási Ötletek – Kinek kell fent lennie a Pinteresten?
A Pinterest felhasználói között nagyjából 35-65%-ban oszlik el a férfi-női arány. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók kétharmada nő, míg az egyharmada férfi. Ez nem meglepő, hiszen tudjuk jól, hogy a nők mindig imádnak nézelődni, és inspirálódni különböző területeken, ennek okán értelemszerűen ők lesznek azok, akik egy kép és videó alapú keresőmotort ki tudnak használni arra, hogy a jövőt tervezzék.
Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen vállalkozási ötleteket érdemes becsempészni Pinterestre, akkor fontos szem előtt tartanunk a következőket:
A felhasználók 80%-a a vásárlás előtti szakaszban áll, ergo ha jól pozícionálod a tartalmad, lehetőséged lesz értékesíteni gond nélkül. Ha felkelted a néződ figyelmét, a következő mozdulata a kattintás lesz a weboldaladon.
A végcélt, ergo kit szeretnénk a nézőnknek, kit szeretnénk, hogy olvasson minket, kinek szeretnénk eladni?
Mennyi tartalmat fogunk gyártani? Fogunk tartalmat újrahasználni, és ha igen, hogyan tesszük azt?
Miután belegondoltunk abba, hogy a felhasználók nagyobbik része a női nemet erősíti, azt is át kell gondolnunk, hogy a már meglévő vállalkozásunk, ami nagy valószínűséggel egy induló vállalkozás vagy egy még be nem futott vállalkozás, hogyan tud beilleszkedni ebbe a közegbe! Milyen kritériumoknak kell megfelelnünk ahhoz, hogy észrevegyen minket a Pinterest, és képesek legyünk figyelemfelkeltésre, feliratkozásra, értékesítésre?
Érdemes megnézni, mik a legnépszerűbb nichek Pinteresten, és mi, hogyan tudjunk ebbe beleilleszteni saját magunkat. És, hogy mik a legnépszerűbbek?
Innen rögtön tudjuk, hogy a legnépszerűbb kategóriák általában kreatív, és művészeti jellegűek. Ettől függetlenül nem kell azt gondolnunk, hogy a mi kategóriánk elveszett. Tudtátok, hogy noha a legkisebb nézettséggel a pénzügyi témák rendelkeznek, a legmagasabb átkattintási arány az övéké?
Bizony. Mindenkit érdekel, hogyan tud még több pénzt keresni, hogyan tudja pozitívan formálni az életét, és mindenkiben van kíváncsiság. Ezért fontos az, hogy a tartalmunk népszerűségének a megértése felett azt is megértsük, hogyan reagánal a nézők a mi munkásságunkra. Nem csak nézőkre van szükség konverzió nélkül, nézőkre van szükség leginkább, akik valamilyen aktivitást fognak elvégezni az oldalunkon (mentés, kattintás, vásárlás).
Ehhez az kell, hogy ismerjük milyen kulcsszavakra és milyen tartalomtípusra reagálnak jól a nézőink! A kulcsszavak könnyed, és érthető megtalálásához ez a videó rengeteget fog nektek segíteni:
Ezen felül azt is tudnunk kell, hogyan találjuk meg a sikeres tartalmakat, amikre a nézők rákattintanak, és ezáltal elérjük azt, hogy a tartalmunk a kívánt eredményeket hozza. Mik lehetnek a kívánt eredmények? Ez mindig vállalkozástól függ, a legfontosabb eredmények, amiket mérünk viszont, azok:
Látogatók
Mentések
Feliratkozások
Eladások
Visszajelzések
Ezek alapján tudjuk a legjobban behatárolni, hogy egy egy tartalom jól vagy rosszul teljesít-e. Semelyik induló vállalkozásnak nem szabad olyan tartalomtípusokba ölni az idejét, amik nem hoznak konverziót. Mit jelent ez?
Noha a Pinterest keresőmotorként nem fog az első nap tombolni, mégis akár egy hét után láthatjuk azt, hogy mi hoz magasabb nézettséget, például:
A Kívül-Belül Boldogság egy héttel ezelőtt indult a Pinteresten, és miközben aktívan posztolnak az oldalra, közösen nézzük azt is mi az, ami jól teljesít, és mi az, ami nem. Fent láthatjátok az 5 legtöbbet megtekintett tartalmat az elmúlt egy hétben.
Meglévő vállalkozások/Vállalkozási Ötletek-Kinek kell fent lennie Pinteresten?
Mindenkinek, aki nőket céloz-Ez azt hiszem teljesen egyértelmű. Ez lehet termék, szolgáltatás, blog (nyugi, mindjárt kitérünk rá) – ami az érdeklődési köröd.
Mindenkinek, aki hasznos tudást ad át, mivel azt mindenki olvasni fogja – 35% férfi felhasználók is.
Mindenkinek, aki bármilyen kreatív tartalommal foglalkozik – főzés, DIY, self-help, művészetek, divat. Semmi esetre sem hagynám ki, nagy népszerűségnek örvendenek.
Vállalkozási Ötletek – Hogyan válasszatok olyan vállalkozási formát és tartalmat, amit kedvel a Pinterest?
Értelemszerűen, ha határozott célotok az, hogy forgalmat vonzzatok be Pinterestről, akkor tudnotok kell, hogy kinek és mit tudtok bemutatni, prezentálni. Ehhez kell egy nézőközönség, aki már jelen van, azt a fent található táblázatban meg tudjátok nézni újból.
Majd amikor megtaláljátok a közös metszetet vagyis azt, hogy milyen tartalom érdekel titeket és tud potenciálisan növekedni Pinteresten, akkor kell elgondolkodni azon, hogy ezt milyen formában tudod prezentálni a nézőidnek. Ebben a szegmensben a blogokat fogjuk részletezni, de ha szeretnétek egy részletesebb leírást webshopokról, szolgáltatásokról, akkor írjátok meg kommentben, és készítek egy összehasonlító cikket, ahol elmagyarázom a legfontosabb hasonlóságokat és különbségeket a különböző vállalkozási típusok között!
Amennyiben a vállalkozási ötletetek egy blog indítása, és felfuttatása a Pinterest segítségével, a következőre kell figyelnetek:
Népszerű niche legyen vagy rendelkezzen magas kattintási számmal
Rendszeresen készítsetek blogbejegyzést, illetve pineket hozzáju
Folyamatosan analizáljátok az eredményeket, és a legsikeresebbeket replikáljátok
Olyan tartalmat készítsetek a blogotokra, illetve Pinterestre, ami érdekli a nézőket
Legyetek konzisztensek
A Pinterest egy maraton, nem sprint. Itt nem fogtok 1-2 hét vagy akár 1-2 hónap alatt többszázezres nézettségre szert tenni. Leggyorsabb esetben 3-4 hónap után kezd el beindulni az oldal, majd 4-5 hónap után lehet várni azt, hogy elkezd szó szerint berobbanni. Ez sokaknak idegtépő lehet, hiszen ahhoz szoktunk, hogy a TikTok kilövi a tartalmat, és rögtön milliók nézik a videóitokat.
Csak van egy bökkenő. A forgalom meg is hal pár napon belül, illetve nincs lehetőségetek arra, hogy minden egyes poszt után átirányítsátok a nézőket a weboldalatokra. A Pinteresten ez pont fordítva történik. A tartalomnak több hónap kell mire felfut, viszont évekkel később is hoz forgalmat akkor, ha az oldal optimalizált és a tartalom megfelel a nézők igényeinek, és érdeklődési köreinek. Például:
Ez a pin 2021-ben készült, és ennyi forgalmat hozott az elmúlt 30 napban:
Ki akarna 270 extra kattintást, több, mint 954 mentést és több, mint 239,000 nézőt kihagyni organikusan, reklámok nélkül? Szerintem senki. A Pinterest legnagyobb ereje abban van, hogy hosszútávon szolgálja ki a felhasználóit akkor, ha időt és energiát fektettek az oldalukba.
Ismertek még egy olyan platformot, ami ezt garantálja nektek? Éveken át tartó organikus elérést, és a lehetőséget arra, hogy legyen egy olyan online felületetek, ami akár eltarthat titeket reklámbevételekből? Nem hinném.
Pláne akkor, ha hozzá számoljuk azt, hogy egy jól működő blog mindig foglalkozik affiliate marketinggel, és sok esetben akár saját termékek értékesítésével. A határ a csillagos ég. A kérdés pedig csak az: Képesek vagytok-e időt, és energiát szánni valamire, ami utána kitart mellettetek és segít abban, hogy egy sikeres vállalkozást építsetek fel?
A Pinterest Tanfolyamon Kezdőknek, végig veszünk minden leckét a kezdektől, annak érdekében, hogy a tartalmatok elérje a kívánt eredményeket, konverziót és segítsen nektek egy sikeres vállalkozást építeni!
Ezen felül, minden héten két alkalommal küldünk ki hírlevelet, amiben az összes aktualitás először jelenik meg, ott vannak nyereményjátékok, kedvezmények, mini tréningek és kvízek kifejezetten azért, hogy a ti fejlődéseteket támogassuk a Pinteresten, és a vállalkozásotokban!
Ha bármilyen kérdésetek van, várjuk őket kommentben vagy emailben a strategiesbykarmen@gmail.com email címen, ahol maximum egy héten belül válaszolunk nektek!
Ne feledjétek: Minden sikeres vállalkozás mögött akarat, és kitartás van! Ti sem olvastátok volna végig ezt a cikket, ha nem lenne bennetek meg az akarat, és az indíttatás arra, hogy kihozzátok magatokból a maximumot!
Copyright 2025 Pinterest Magyaroknak - Minden jog fenntartva | A weboldalt tervezte: Your Insighter | A weboldalt fejelsztette: Dev Your Way